Ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére!

Ezzel az üzenettel szólítja meg a fiatalokat Magyarország legnagyobb autós és tuning rendezvényén, az AutoMobil & Tuning Show-n a „Magyarok a világ járműgyártásában” elnevezésű tematikus kiállítás.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és a kiállítás ötletgazdája elmondta, hogy a Hungexpo G-pavilonjában március 24. és 26. között több mint 1000 négyzetméteren lesz látható egy időben múlt, jelen és jövő. A hazai járműipar minden korszakát és mérföldkövét felidéző tárlat egy soha nem látott installáción keresztül teszi kézzel foghatóvá azokat az innovatív eszközöket és járműveket, melyeket a magyarság adott a világ mobilitásának. „A kiállítás központi eseménye március 24-én, 13 órakor kezdődik, itt egy 90 perces élő show-ban állnak a nagyérdemű elé a kiállított járművek tervezői és képviselői” – tette hozzá az ANK elnöke.

autos_rendezveny-35 (1)

Az esemény célja a fiatalok számára vonzóvá tenni a járműipari szakmákat, valamint a szülők előtt is perspektivikussá tenni az autóiparhoz kapcsolódó képzéseket.  Ennek érdekében jelenik meg a kiállítás programjában a jövő utcája, ahol a gyártók és az importőrök bemutatják azokat a diagnosztikai berendezéseket, melyek nélkülözhetetlenek egy mai jármű szakszerű szervizeléséhez és karbantartásához, valamint egy modern szerviz legális működéséhez. Az élő show-ban színpadra lépő feltalálók, mérnökök és formatervezők pedig személyes bizonyságukkal igazolják, hogy a kiállítás mottója – miszerint „ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére” – nemcsak egy frázis.

autos_rendezveny-398_3x2

A több mint 150 tagot és szervezetet magába foglaló érdekképviseleti szervezet elnöke kiemelte, hogy az Autós Nagykoalíció küldetésének tekinti, hogy az egyéni és közösségi közlekedés az újkori kihívásoknak megfelelően, az autók életciklusának pedig minden aspektusa (gyártás, értékesítés, szervizelés, újrahasznosítás) mélyebb szakmai és közlekedésbiztonsági szempontok figyelembevételével legyen szabályozva.