Mazda CX-3 teszt: ilyen Mazda lennék

Akinek tetszik a kettes Mazda, de szeretne valami különlegesebbet, az bátran dönthet a CX-3 kis szabadidő-autó mellett. Mindent megad a testnek és a léleknek. A legjobban sikerült Mazda.

Mazda CX-3

Hogy néz ki? 

Pompás bordó színt kapott a tesztautó, a kettes és a hármas, sőt a hatos legszebb vonalaiból építették, a picit megemelt hasmagassággal és a sportosságot sugárzó kétoldali vaskos kipufogókkal még jócskán rá is tettek a tervezők. Arculata finom, kedves, jó ránézni. Könnyen bele lehet szeretni. A CX-3 dögös, szerethető, lágy, selymes, kecses. Minden él, minden hullám a helyén van, a harmónia beszél összes szegletéből.

Mazda CX-3

Bent maradt a megszokott, jól kidolgozott mazdás rend, bőr került a műszerfalra is, a kerek műszerek azt mutatják, hogy minden a legnagyobb rendben, megnyugodhatunk, révbe értünk. A Revolution Top felszereltség minden jóval kényeztet: van automatikus klímánk, ülésfűtésünk, plexilapkára vetített információs kijelzőnk, érintőképernyős navigációs és szórakoztató egységünk (csak állóhelyzetben érintős), a biztonságunkról teljesen LED-es fényszórók, városi vészfékasszisztens, sávelhagyásra szerelmes búgással figyelmeztető rendszer, valamint tolatókamera is gondoskodik. A tükrök nagyok, a kilátás jó, a vezetőülés kényelmes, bár vállban kissé szűk. Egyáltalán nem rendelhető hozzá könyöktámasz. Dupla padlós csomagtartója 350 literes, pereme magas, nem síkban ledönthető hátsó ülésekkel 1260 liter legnagyobb űrtartalma.

Mazda CX-3

Hogy megy?

A kettes módosított padlólemezén a hármas motorjai dolgoznak. A kategóriában egyedülálló módon tesztautónkat kétliteres (1998 köbcentis) 120 lóerős turbómentes Skyactiv (sűrítései aránya 14,0) hajtotta – nem középiskolás fokon. Egyenletesen kapjuk az erőt, a 204 newtonméteres maximális nyomaték már a 2800-as fordulattól megérkezik, a 120 lóerős legnagyobb teljesítményig hatezerig kell felpörgetnünk az igen csendes motort. Az üresen 1155 kilós kocsit a kétliteres motor könnyedén mozgatja, élvezetes vele a közlekedés. Végre van motorhang is, a kétliteres orgánuma szépen szól, alapjáraton csendes, de kihúzatva férfiasan karcos. Rugalmas a motor, hatodikban akár ötvennel is lazán elboldogul. Kilencven kilométer/órás sebességnél percenként kétezret forog a főtengely, 130-nál háromezret.

Mazda CX-3

Milyen vezetni?

Futóművét a Mazda 2-től örökölte (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros), felfüggesztése feszes, fékjei harapósak. A CX-3-ast 4×4-es hajtással is választhatjuk. Elsőkerekes tesztautónk szerette a kanyarokat, fürgék voltunk városban és országúton egyaránt, 192 kilométer/óráig hajszolhatjuk, álló helyzetből száz kilométer/órára kilenc másodperc alatt jut el. Az i-stop névre keresztelt stop-start rendszer okosan és gyorsan dolgozik. Bármennyire is szabadidő-autós a kocsi jellege, a CX-3 sportos, kormányzása, váltója, futóműve tökéletes. Hibát nem találtam benne, csak a Bose-hifit hiányoltam. Hiába, a jót meg lehet szokni.

Mazda CX-3

Mennyibe kerül?

A CX-3 nem olcsó autó, de mazdás tulajdonságainak a tudatában nem is drága, ezt a minőséget meg kell fizetni. 120 lóerős benzinessel a hobbiautó alapára 4,459 millió forint, tesztautónkat csúcs felszereltséggel közel 8 millió forintért kínálják. Nagy motorral sem túlzott az étvágya, a több mint 300 kilométeres teszten 6,5 litert fogyasztott száz kilométerenként.

Kép és szöveg: Biró Csongor

Mazda CX-3

 

1 Comment on Mazda CX-3 teszt: ilyen Mazda lennék

Comments are closed.