Kínai beszállító a kormány 71. stratégiai partnere

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a magyar kormány és a kínai Yanfeng Automotive Interiors autóipari beszállító.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláírást követően kiemelte: a legfejlettebb technológiát alkalmazó Yanfeng segíti, hogy a magyar autóipar sikerrel átálljon az új ipari korszakra, továbbá részt vállal Magyarország hosszú távú fejlesztésében.

Vallyon József, a Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems igazgatója elmondta: pápai telephelyén jelentős technológiai fejlesztést hajt végre a cég. Hozzátette: a stratégiai megállapodástól azt várják, hogy a kormánnyal való eddigi jó kapcsolatra építve még több területen – köztük az oktatásban – tudnak sikeresen együttműködni.

A Yanfeng az elsőkörös autóipari beszállítók világpiacán vezető cég, a világban 93 termelő egységgel rendelkezik, 33 ezer embernek ad munkát. Pápán prémium kategóriás autók belső utasterének alkatrészeit gyártják, a magyar telephelyen 1870 embert alkalmaznak, ahol folyamatosan képzést biztosítanak, több magyar felsőfokú oktatási intézménnyel együttműködnek, szakmai gyakorlatra biztosítanak lehetőséget, továbbá a 14 százaléknyi magyar beszállítói hányadot folyamatosan növelik. A vállalat hosszú távú magyarországi elkötelezettségét mutatja, hogy néhány hónappal ezelőtt bejelentették a 7,5 milliárd forintos beruházásukat, amely révén 450 új munkahelyet hoznak létre, ehhez a kormány 1,85 milliárd forint készpénztámogatást biztosított.

A kormány a kínai vállalattal kötötte a 71. stratégiai partnerségi megállapodását – emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve: a stratégiai partnerek 164 ezer 425 embernek adnak munkát, a megállapodások óta ezek a cégek 13 ezer 633 új munkahelyet hoztak létre, a kutatás-fejlesztés területén 1325-tel több embert foglalkoztatnak, mint korábban.