Újabb 200 munkahely jön létre Győrben

Az amerikai Dana vállalatcsoport 15 milliárd forintos új beruházást indít 2017 elején Győrött – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.  Hozzátette: ez a beruházás is mutatja, hogy az autóipar továbbra is a magyar gazdaság gerincét jelenti.

Szijjártó Péter elmondta: az amerikai cég ezzel a beruházással 200 új munkahelyet hoz létre Győrött 2020-ig, a magyar kormány a beruházást 2,9 milliárd forinttal támogatja. A magyar autóipari termelés az év első hat hónapjában 5,5 százalékkal bővült, 4000 milliárd forint termelési értéket állított elő, ennek 92 százaléka exportra került – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: a magyar gazdaságpolitikát az elmúlt években számos kritika érte, mára azonban az adórendszer átalakítása, a duális képzés bevezetése, és a rugalmas munkajogi szabályok meghozták eredményüket. Soha annyian nem dolgoztak még az országban az elmúlt 26 évben, mint az idén, 2010-ben 1,8 millió ember fizetett adót az országban, most 4,3 millió dolgozó és adófizető polgára van Magyarországnak – sorolta az eredményeket. A miniszter az amerikai cég győri beruházása kapcsán kiemelte: soha ennyi amerikai beruházás nem volt még az országban, az amerikai befektetések értéke napjainkban mintegy 9 milliárd dollárra rúg, mintegy 1650 amerikai érdekeltségű vállalkozás tevékenykedik az országban, amelyek több mint 100 ezer dolgozónak adnak munkát.

Robert Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a Dana vállalatcsoport az új üzleti programjai támogatása érdekében egy csúcstechnológiát képviselő gyárat hoz létre Európában. A SpicerR fogaskerékgyártó üzemet Magyarországon, Győrben hozzák létre, és a Dana cégcsoport globális vevőinek regionális megrendeléseit elégíti majd ki. A 13 000 négyzetméteres gyártóegység a regionális vevők számára hozzáférést biztosít a Dana fejlett tervezési, mérnöki és gyártói szakértelméhez, amely támogatja a vevők beszerzéseit, és technológiai fejlesztéseit. Kifejette: a tervek szerint az építkezés 2017 első negyedévében kezdődik. A vállalat mintegy 46 millió eurót fektet be az új gyáregység felépítése során, és a várakozások szerint 200 új munkahelyet hoz létre 2020-ig.

Az új győri gyár ívelt kúpkerék hajtásegységeket állít majd elő. A Dana elemi fogaskerekeket és ívelt kúpkerék hajtásokat gyárt hagyományos hátsó hídház és merev tengelyekhez, valamint összkerék-meghajtású rendszerekhez. A telephelyen a jövőben lehetőség nyílik teljes futóművek összeszerelésére is – tette hozzá a vállalatvezető.

Kiemelte: az új telephely a vállalat negyedik gyára lesz Győrben. A beruházás Magyarországon történő magvalósulásáról szóló döntésben jelentős szerepe volt a magyar kormány támogatásának, amely vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködése alapján.

Robert Pyle kifejtette: a Danára új üzleti lehetőségek várnak az európai piacon, és ennek kiaknázására komoly elvárásokkal építik fel az új fogaskerék-gyártó üzemüket. “Ez a gyár stratégiai okokból a meglévő győri üzemeink közelében helyezkedik majd el. Ez lehetővé teszi, hogy az európai ügyfeleinkhez sokkal gyorsabban, és költséghatékonyabban juttassuk el a technológiánkat ” – fűzte hozzá a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke.

A Dana világelső cég a magas minőségű hajtáslánc, tömítés és hőcserélő rendszerek gyártásában, amelyek javítják mind a hagyományos, mind pedig az alternatív-energia hajtású járművek hatékonyságát és teljesítményét. Az 1904-ben Maumee-ben, Ohióban alapított vállalat több mint 23 000 munkatársat foglalkoztat hat kontinens 25 országában. 2015-ben a Dana 6,1 milliárd amerikai dollár árbevételt ért el.