Kecskeméten bővített a Graboplast

Graboplast
Új parkettalakkozó és megmunkáló üzemmel bővítette kecskeméti gyárát a magyar tulajdonú Graboplast, a 640 millió forint összegű beruházás hivatalos átadását szeptember 27-én tartották.

Szikora Levente, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöki tanácsadója az átadó ünnepségen elmondta: az előző századforduló magyar kormányai jelentős mértékben támogatták az ipari vállalkozások létrejöttét, beruházások megvalósulását. A 110 éve alapított Graboplast azóta kiállta a történelem viharait, a világháborúkat, túlvészelte az államosítást, a gazdasági világválságokat és politikai viszontagságokat.     Szikora Levente szerint a cég sikere a piaci kihívásokra adott gyors reagálásban, valamint a folyamatos technológiai fejlesztésben, innovációban rejlik.

Kakuszi László, a Graboplast kecskeméti gyárának igazgatója elmondta, a 760 négyzetméteres üzem építésekor infrastruktúrára, épületfejlesztésre 175 millió forintot, míg a technológiai fejlesztésre 465 millió forintot fordítottak. A gyáregység kialakításának köszönhetően 50-nel bővült a dolgozói létszám, így jelenleg már 200 munkavállalójuk van.
Az üzemben a parkettakészítés során a korszerű technológia mellett a környezetvédelemre is kiemelt figyelmet fordítanak. A kecskeméti gyárban csak fenntartható erdőgazdálkodásból származó fa alapanyagot használnak.     Kakuszi László elmondta: a termelés felfutását követően mintegy tíz százalékos árbevétel-növekedésre számítanak a kecskeméti üzemben.     Kiemelte: a Graboplast telephelyein 2001 óta összesen több mint 12 milliárd forintot fordított fejlesztésre. A most átadott kecskeméti beruházás pedig része annak a 8,7 milliárd forintból megvalósuló, hároméves fejlesztési programnak, amihez a magyar kormány egyedi kormánydöntés (EKD) keretében 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

A magyar tulajdonban lévő Graboplast vállalatcsoport három telephelyen – Győrben, Kecskeméten és Tatabányán – négy gyárral rendelkezik. A közel 700 embert alkalmazó vállalat öt kontinens közel 100 országába szállítja termékeit. A vállalat a lakosság számára előállított padlók mellett olyan saját fejlesztésű, speciális padlóburkolatokra koncentrál, mint például a sportban és a járműiparban használt padlók.

A győri székhelyű vállalat 2014-ben 17,1 milliárd forint, míg 2015-ben 18 milliárd forint árbevételt ért el. Ennek több mint 90 százaléka exportból származik.