Állás mellé lakás is jár

Céges bérlakás a gyógyír a munkaerőhiányra – írja a Népszabadság, amely szerint az álláshirdetési portálokon főleg a vidéki, keresett mérnöki pozíciókat egyre gyakrabban lakhatás biztosításával hirdetik meg.

A lap felidézte, az év elején a Mercedes jelentette be, hogy bérlakásprogramot indított: a dolgozók egy része a cég apartmanházában 22 ezer forintért kaphat egy lakást.

A Népszabadság szerint a munkáshiány sújtotta kiskereskedelemben az egyik, pontosan meg nem nevezett hipermarketnél is komolyan felmerült a lehetőség, hogy a lakhatás biztosításával csábítanák az észak-magyarországi megyékből a dolgozókat.

A lap példaként említi, hogy a McDonald’s gyorsétterem-hálózat a fővárosi éttermeibe a dolgozókat “állásért lakás” programmal toborozza, a cég egy éven át ingyen biztosítja a szállást a dolgozónak, azoknak csak a rezsit kell kifizetniük. A cégnél a Népszabadság érdeklődésére elmondták: a XVI. kerületben, illetve szeptembertől Budaörsön bérelnek egy-egy apartmanházat a dolgozóknak.