Száz zöld rendszámot adnak ki havonta átlagban Magyarországon

Száz zöld rendszámot adnak ki havonta átlagban Magyarországon: január végén még csak 361 zöld rendszámú autó közlekedett az országban, jelenleg már 932 – írja a Világgazdaság hétfői számában a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közlésére hivatkozva.

A legtöbb zöld rendszámot Budapesten és Pest megyében adták ki. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta, hogy a zöld rendszámok iránt mutatkozó csekély érdeklődés azzal magyarázható, hogy ma még drágák a villanymotoros járművek, és hiányzik a megfelelő töltőinfrastruktúra-hálózat is.     Az elektromos autók hatótávolsága ma még kicsi, egy töltéssel legfeljebb 100-130 kilométert tudnak megtenni. A kormány és önkormányzatok különféle ösztönzőkkel segítik a járművek elterjedését, így például egyes városokban ingyen lehet parkolni velük, használhatják a buszsávot, ingyen lehet tölthetni őket és adókedvezményt is kapnak.    A cél, hogy 2020-ra több tízezer elektromos autó legyen Magyarországon, de ehhez addig még sok pénzt kell a rendszerbe befektetni – hangsúlyozta Erdélyi Péter elnök.