Profitfigyelmeztetést adott ki a Lufthansa

Profitfigyelmeztetést adott ki a Lufthansa-csoport csütörtökön, mert számításuk szerint a cég év végi várható üzemi eredménye az előző évi szint alatt marad.

A légitársaság honlapján közzétett tájékoztató szerint az előzetes adatok alapján 15 milliárd euró árbevételt ért el a cég az első fél évben, 400 millióval kevesebbet, mint egy évvel korábban, viszont az üzemi eredmény a tavalyi első fél éves 468 millió euró után az idén 529 millió euró lett, és az egységköltségek is 1,3 százalékkal mérséklődtek.

A hosszú távú járatokon viszont kevesebb foglalást regisztrált a légitársaság, főként az ismétlődő terrorista támadások miatt. Mivel a márciusban készült előrejelzés óta jelentősen nőtt a bizonytalanság a gazdaságban és a politikai környezetben, a Lufthansa úgy döntött, hogy csökkenti éves üzemi eredmény előrejelzését “kicsivel a tavalyi fölöttről” a tavalyi alá. A cég úgy számol, hogy a helyzetből az év végéig már nem lesz kilábalás.

A Lufthansa várakozása szerint az egy utaskilométerre számított bevétel a második fél évben 8-9 százalékkal csökken. Erre válaszul a légitársaság 6-ról 5,4 százalékra mérsékelte a kapacitásbővítést, az egységköltségek pedig a várakozások szerint 2-3 százalékkal mérséklődhetnek, a kerozinköltség várhatóan 350 millió euróval lesz alacsonyabb a második fél évben.

A 2015-ös évben a Lufthansa-csoport 1,8 milliárd eurós kiigazított üzemi eredményről számolt be, ami 55 százalékkal haladta meg a 2014-es szintet.

A KBC Equitas elemzése szerint a Lufthansa profitfigyelmeztetése az egész európai légiszektor részvényeire rányomja a bélyegét a csütörtöki kereskedésben, 3-7 százalékos esésben voltak a szektor szereplőinek papírjai.