Swatch akkumulátorok autókban

A Swatch új fejlesztésű akkumulátorait autókban és motorkerékpárokban fogják használni, erről egyezett meg a svájci óragyár a kínai Geely autógyárral – számolt be vasárnap a svájci NZZ am Sonntag lap.

“A megállapodás áttörést jelent találmányunknak” – idézte a lap Nick Hayeket, a Swatch vezérigazgatóját. A Swatch szóvivője megerősítette az NZZ am Sonntag értesülését. A felek szándéknyilatkozatot írtak alá – közölte.

A kínai autógyárral létesített együttműködés keretében autóipari felhasználásra optimalizálják a Swatch új akkumuláror-technológiáját, jövőre pedig mekezdődhet az akkumulátorok közös gyártása is Kínában. A Swatch leányvállalata, a Belenos Clean Power és az ETH Zürich műszaki egyetem által közösen kifejlesztett akkumulátor a hagyományosnál 30 százalékkal magasabb teljesítményt ígér.

A kínai autógyártóval létesített együttműködésről a bejelentés valójában nem számít meglepetésnek, hiszen Nick Hayek már a vállalat éves eredménybeszámolóján márciusban közölte, hogy “jövőre már autók fognak Belenos akkumulátorokkal közlekedni egy 1,3 milliárdos országban, ahol nagyon nagy a szmog”.