Magyarok a legjobbak között

A magyarországi Škoda márkakereskedések kiválóságának egyértelmű jele, hogy a hatodik nemzetközi Škoda versenyen márkakereskedéseink képviselői kitűnő eredményeket értek el.

 Június elején, hatodik alkalommal rendezték meg a Škoda nemzetközi versenyét, amelyen idén első alkalommal nemcsak a szervizben dolgozó szakemberek, hanem az értékesítés munkatársai is indulhattak. A nemzetközi versenyre az országos döntők győztesei juthattak ki és mérhették össze tudásukat az alábbi 6 kategóriában: alkatrész ellátási vezető, szerviztanácsadó, fényező, diagnosztikai technikus, szerviztechnikus és az értékesítési tanácsadó. A Prágában és Mlada Boleslavban megrendezett döntőn összesen 30 ország 165 versenyzője vett részt.

20160622_skoda_holidayinn_132541_karaba

A magyar versenyzők mind az elméleti és mind a gyakorlati teszteken, feladatokon jól teljesítettek és végül két első helyezést hoztak el. Az értékesítési tanácsadó kategóriában Jandó Zsolt (Wolf Auto), az alkatrész ellátási vezető kategóriában pedig Bertók János (Palota Automobil) bizonyult a legjobbnak. A két első helyezés mellett a magyar csapat egy második és harmadik hellyel is büszkélkedhet, ugyanis Berta Balázs (Walter Autó) szerezte meg az ezüstérmet a szerviztanácsadók kategóriájában, Varga Tamás (Miskolc Autó) pedig a bronzot a diagnosztikai technikus kategóriában.

20160622_skoda_holidayinn_132430_karaba

A verseny során a legtöbb helyezést a cseh és a magyar szakemberek szerezték. A csehek 1 első, 1 második és 2 harmadik helyezést, míg a magyarok 2 első, 1 második és 1 harmadik helyezést szereztek a 6 kategóriában.