45 százalékkal több autó májusban

Májusban 8506 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 44,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Az év első öt hónapjában 36 267 személyautót hoztak forgalomba, ami 22,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az összesítésből kiderül az is, hogy csökken az új személygépjárművek és kishaszonjárművek első forgalomba helyezését követő két hónapon belüli kivonása, amit jelez, hogy a kivonás utáni piac nagyobb növekedést mutat, mint a kivonás előtti.

Az MGE értékelése szerint a piac az előzetes becslésnél jelentősen gyorsabban fejlődik, s ha ez a tavalyi évhez képest töretlen marad, valószínűleg pár százalékkal felfelé kell módosítani a várakozásokat.

A közlemény szerint a magánvásárlók inkább használtautót választanak, továbbá valószínű, hogy a céges vásárlások egy része is magánvásárlásnak tekinthető, csak az általános forgalmi adó (áfa) visszaigénylése miatt veszik az autókat a vállalatok.

Az adatokhoz fűzött kommentár szerint az importált használt személyautók átlagéletkora meghaladja a 11 évet, számuk pedig jóval magasabb a behozott új autókénál. Ez hozzájárul az autópark további öregedéséhez, a károsanyag-kibocsátás növekedéséhez, miközben a közlekedés biztonsága romlik, a költségvetési bevételeket pedig csökkenti, hogy a használtautó-behozatal területén a joghézagok kihasználása miatt jelentős mértékű áfa-befizetés marad el – jelezte az MGE.

A kishaszonjármű-piac növekedése meghaladja az MGE várakozásait, a májusban forgalomba helyezett kishaszonjárművek száma 1722 volt, ami 41,4 százalékos növekedés a tavaly májusihoz képest. Az első öt hónapban 8263 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, ami 22,9 százalékos bővülés. Az egyesület szerint a komolyabb értékeléssel érdemes megvárni legalább az első fél év végét, de várhatóan itt is felfelé kell módosítani az előrejelzést.

Az MGE az első öt hónapban forgalomba helyezett nagyhaszonjerművek számának 0,7 százalékos visszaesését sem értékelte még, az egyesület szerint a visszaesés mértéke folyamatosan csökken, ezért enyhe piaci növekedést vár az idén.

A májusban forgalomba helyezett 22 autóbusz 53,2 százalékkal kevesebb az előző év májusához képest. Január-májusban összesen 192 busz került forgalomba, 16,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az autóbuszpiac kis mérete miatt mutat jelentős havi eltéréseket, itt az a fontos, hogy éves szinten növekedés legyen, mert a buszpark elöregedett, lecserélésre szorul – emelte ki az MGE.

Májusban 268 motorkerékpárt helyeztek forgalomba, 1,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanebben a hónapban. Az első öt hónapban a forgalomba helyezett motorkerékpárok száma 1078 volt, ami 10,1 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Az MGE értékelése szerint a piac továbbra is gyenge, de jó eredménynek tartják az elmúlt öthavi élénkülést.

Az egyesület januárban közzétett piaci előrejelzése szerint ebben az évben összesen 80 ezer személygépkocsi, 18 ezer kishaszonjármű, 5700 nagyhaszonjármű, 2200 motorkerékpár és 600 autóbusz forgalomba helyezésére számítanak.