Folyamatos megrendelésekre lenne szüksége a buszgyártóknak

Folyamatos, évente fokozatosan növekvő megrendelésekre lenne szüksége a magyar buszgyártóknak, hogy helyt tudjanak állni a piacon, nem pedig hirtelen nagy volumenekre – mondta a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke május 19-én az M1 aktuális csatornán.

Vincze-Pap Sándor kifejtette: a helyközi személyszállításban 5600 busz vesz részt, amelyek közül mindössze 1500 új magyar gyártmány. A magyar gyártóktól évente megrendelt buszok száma a kapacitáshoz képest kevés, fokozatos megrendeléssel azonban a magyar autóbuszgyártók az első évben mintegy 300-400 darabos megrendelést tudnának teljesíteni, a következő évben pedig ennek dupláját.

Tarlós István főpolgármester korábbi kijelentésére, miszerint “magyar buszgyártás nincs”, külföldi alkatrészekből van magyar összeszerelés, Vincze-Pap Sándor példákkal válaszolt: a Kravtex-Kühne csoport által gyártott busz például 85 százalékban magyar hozzáadott értékkel bír, ami jelentős, magyarok tervezték egyebek mellett a karosszériát, a belső elrendezést, a formatervet, csak a motor kerül bele Amerikából, vagy Európából.

A szövetség elnöke arra a 3-as metró felújítása kapcsán megfogalmazott bírálatra, hogy nem készülnek el időben a pótlóbuszok, megjegyezte: 75+75 darab csuklós autóbuszra a MABI-BUS Kft. nyerte el a tavaly őszi közbeszerzési pályázatot, de a decemberben aláírt szerződés máig nem lépett érvénybe, pedig már tucatnyi új autóbusz járhatna Budapest útjain. Ezek legyártása egy évet venne igénybe.