Új ipari szolgáltató központ jön létre Debrecenben

Az ipari berendezések tervezésével és gyártásával foglalkozó amerikai Flowserve Corporation zöldmezős beruházással globális szolgáltató központot hoz létre Debrecenben, amellyel 404 új munkahelyet teremt; a cég 4,3 milliárd forint értékű beruházáshoz 1,5 milliárd forint támogatást kap a költségvetésből – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.  Elmondta, a Flowserve több mint 50 országban van jelen és 18 ezer munkatársat foglalkoztat, a debreceni központ a pénzügyi szolgáltatási funkciókat látja majd el. A beruházást éles regionális versenyben sikerült Magyarországra hozni – jegyezte meg.

Rory Carrick, a Flowserve Hungary Services Kft. ügyvezető igazgatója ismertette: a texasi székhelyű multinacionális vállalat ipari berendezések tervezésével és gyártásával foglalkozik, szivattyúkat, szelepeket, mechanikai tömítéseket gyárt többek között az olaj-, gáz- és vegyipar számára, ügyfélkörében több mint tízezer cég van.

Rory Carrick szerint Debrecennek a jól képzett, megfelelő nyelvtudással rendelkező munkaerőnek köszönhetően sikerült olyan üzleti környezetet kialakítania, amely egyre több céget vonz a városba. A szolgáltató központot 3-5 év alatt fejlesztik fel, tíz nyelven, húsz országnak nyújt majd könyvelői, pénzügyi szolgáltatásokat. Kitért arra is, a Flowserve alapelve világszerte a közösségek támogatása, ebben Debrecen sem lesz kivétel.