600 új munkahelyet teremt a Bosch Hatvanban

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban megrendezett sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Bosch-csoport egy újabb fejlesztési projekten keresztül összesen 600 új munkahelyet teremt a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél.

Ez a projekt a különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója által Magyarországon végzett folyamatos beruházások részét képezi. A 2016 és 2018 között megvalósuló beruházás összértéke 18,9 milliárd forint, melyből egyedi kormánydöntés alapján 4,7 milliárd forintot vissza nem térítendő támogatás formájában ad a magyar állam.

„A jelenlegi projekt egyrészt új, autóelektronikai alkatrészek gyártására alkalmas gépek beszerzését foglalja magában, másrészt a jelenlegi termelési kapacitást növeli. Ezáltal nő a cég versenyképessége, erősödik a vevői bizalom, amely várhatóan további megrendeléseket eredményez” – mondta Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője. A hatvani bővítéssel tovább folytatódik a Bosch magyarországi munkahely-teremtési programja, a cégcsoport 9 hazai leányvállalata jelenleg több mint 12 ezer dolgozót foglalkoztat, így ezzel az egyik legnagyobb külföldi munkaadó Magyarországon.

„A termékportfolió fejlesztésével a hatvani gyár megerősíti a régióban munkáltatóként betöltött vezető szerepét” – hangsúlyozta Volker Schilling, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója.

A Bosch termékskálájának tudatos alakítása illeszkedik a mobilitási iparág világszintű megatrendjeihez. „A járművek villamosítására szolgáló innovatív termékek jelentik majd az egyéni mobilitás terén várható olyan változások támogatását, mint a kisebb CO2-kibocsátás, valamint a nagyobb biztonság érdekében az autó környezetének érzékeléséhez, illetve a jövőbeni önvezető és hálózatba kapcsolt vezetési rendszerekhez nélkülözhetetlen radareszközök és kamerarendszerek.” – tette hozzá Roger Seemeyer, a hatvani gyár műszaki ügyvezető igazgatója.

A projekt jelentős mértékben hozzájárul a Robert Bosch Elektronika Kft. versenyképességének növeléséhez, valamint az autóelektronikai alkatrészek gyártása terén betöltött vezető szerepének megerősítéséhez. Az 1998-ban alapított hatvani üzem világszerte a Bosch csoport legnagyobb autóelektronikai gyára.