Forradalmi újdonságnak gondoljuk, pedig már 50 éve is létezett vezető nélküli autó

november 12, 2018 0

Napjainkban roham tempóban készülnek el a technológiai vállalatok újabb és újabb fejlesztései, és egyre közelebb kerülünk az automatizált vezetéshez, így már cseppet sem elképzelhetetlen, hogy pár éven belül a vezetés helyett kikapcsolódással vagy munkával töltsük az időt az autónkban ülve. Azonban azt gondolta volna bárki is, hogy már 50 évvel ezelőtt megalkották az első vezető nélküli autót?

Felkarolja az Ubert a Toyota

szeptember 5, 2018 0

Félmilliárd dollárt fektet a Toyota Motor japán autógyártó az Uber Technologies internetes fuvarmegosztó amerikai cégbe, hogy közösen fejlesszenek önvezető járműveket – közölte a két vállalat.

Tokióban van már önvezető taxi

augusztus 27, 2018 0

Kísérleti jelleggel elindult az első önvezető technológiával felszerelt taxiszolgáltatás Tokióban, ahol a 2020-as nyári olimpián és a paralimpián már teljes üzemmel szeretnék működtetni a rendszert.

Önvezetésben erősít a Ford

augusztus 7, 2018 0

Külön vállalati egységbe szervezi át az amerikai Ford autóipari konszern az önvezető járműtechnológiai fejlesztéseket és szolgáltatásokat.

Önvezető autók: Budapesten lesz a Bosch kutatási központja

július 13, 2018 0

Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében, ezért is kerültek a források egy helyre, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumba (ITM) – mondta Palkovics László miniszter egy budapesti konferencián.

A jövőre gyúr a Jaguar Land Rover

június 29, 2018 0

A Jaguar Land Rover intelligens, hálózatba kapcsolt gépkocsikat tesztel az Egyesült Királyság útjain, felkészülve az önvezető gépkocsikra.

Japán pénzből fejleszt a GM

június 4, 2018 0

A Softbank Group japán telekommunikációs cég egyik érdekeltsége 2,25 milliárd dollárt fektet a GM amerikai járműgyártó vállalat önvezető járműtechnika fejlesztésével foglalkozó GM Cruise leányvállalatába.

2021-re tervezi önvezető platformját a Continental

április 7, 2018 0

A Continental és az Nvidia bejelentették, hogy partneri együttműködést kötnek a mesterséges intelligencián (AI) alapuló önvezető autók rendszerének létrehozására a számítástechnikai cég platformja alapján. A 3. szintű önvezetés piaci bevezetését 2021-re tervezik.

Érdekel az önvezető autózás? Már tanítják!

március 5, 2018 0

Az ipar igényeinek kielégítésére, a dinamikusan fejlődő technológiai trendekhez igazodva két angol nyelvű mesterképzés indul szeptemberben az önvezető járművekhez kapcsolódóan – jelentette be Palkovics László oktatásért felelős államtitkár.

Beszáll az autóiparba a BlackBerry

január 8, 2018 0

Az egyebek között mesterséges intelligencia fejlesztésével is foglalkozó kínai Baidu internetes technológiai konszern önvezető járműtechnológiai együttműködésre lépett a kanadai BlackBerry mobiltávközlési készülékgyártó vállalattal.

4G+ Zalaegerszegen

december 22, 2017 0

A leendő autóipari tesztpályához és az önvezető járművek fejlesztéséhez szükséges 5G informatikai hálózat megvalósításának első lépéseként Zalaegerszegen építette ki a Magyar Telekom az eddigi legnagyobb kapacitású, 4G+ informatikai hálózatának első elemeit.

A kiberbiztonságon múlik az autóipar jövője

december 16, 2017 0

A Cisco előrejelzése szerint a blokklánc-technológia (blockchain technology), az autonóm eszközök és a virtuális asszisztensek lesznek az elkövetkezendő évek uralkodó technológiai trendjei az üzleti világban, de a hálózatok és a kiberbiztonság nélkül ezek a trendek csak víziók maradnak.

24 ezer Volvo XC90-est vesz az Uber

november 25, 2017 0

Az Uber amerikai fuvarmegosztó szolgáltató cég 24 ezer Volvót vásárol, hogy létrehozza saját, önvezető, pilóta nélküli autóflottáját.

Több lesz a jármű, de kevesebb a dugó

október 28, 2017 0

Az önvezető járművek elterjedése csökkenti majd a közlekedési dugókat annak ellenére is, hogy megnöveli a forgalomban résztvevő járművek számát, mérsékli a környezetszennyezést, megrövidíti az ingázás idejét, megnöveli viszont a külvárosok terjedelmét – állapítja meg a Boston Consulting Group és a World Economic Forum közzétett közös tanulmánya.

1 2 3 4