Naponta 290 kilométer autóutat építenek a kínaiak
Kínában 530 ezer kilométernyi autóút épült az elmúlt öt év alatt az ázsiai ország közlekedési minisztériumának adatai szerint.
Kínában 530 ezer kilométernyi autóút épült az elmúlt öt év alatt az ázsiai ország közlekedési minisztériumának adatai szerint.
Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb kétéltű repülőgépét Kínában – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Enyhén emelkedett az új autók eladása Kínában novemberben, már a hatodik egymást követő hónapban nőttek az eladások a világ legnagyobb autópiacán, de az elemzőket nyugtalanítja a növekedés gyenge üteme.
A Daimler német autóipari konszern elutasította a Geely kínai autógyártó vételi ajánlatát, és jelezte, hogy elégedett jelenlegi részvényesi struktúrájával – tudta meg a Reuters hírügynökség a tárgyalásokhoz közelálló forrásokból.
A Toyota 2020-tól kezdi meg az elképzelések szerint helyben gyártott elektromos autók értékesítését Kínában – jelentette be a kantoni autószalonon a japán autóipari konszern.
Emelkedett az új autók eladása Kínában októberben, immár az ötödik egymást követő hónapban, jelezve, hogy a gyenge évkezdet után stabil a növekedés a világ legnagyobb autópiacán.
Lendületet nyert októberben az Audi értékesítése a vállalat legnagyobb piacán, Kínában.
Üzemet épít Kínában a Tesla – erősítette meg a korábbi sajtóértesüléseket a negyedéves eredmény-beszámoló alkalmából Elon Musk a Tesla vezérigazgatója, aki brutális negyedéves veszteséget ismertetett.
A Tesla amerikai autógyártó tárgyalásokat folytat a kínai hatóságokkal arról, hogy Sanghajban elektromos autókat készítene – jelentette be az ázsiai ország kereskedelmi minisztériuma.
Megkezdte a próbaüzemelést a kínai Csucsou városában az Autonomous Rail Rapid Transit (ART) elnevezésű, vezető nélküli tömegközlekedési eszköz, amely a fejlesztő leírása szerint a vonat, a villamos és a busz keresztezése.
Kínában gyorsult a járműértékesítés bővülése, szeptemberben az előző évinél 5,7 százalékkal több, 2,71 millió járművet, gépkocsit, teherautót és autóbuszt értékesítettek a kínai autóipari vállalatok a szakmai képviseleti szervezet, a CAAM adatai szerint.
A BMW német autógyártó második vegyes vállalatát tervezi létrehozni Kínában, amelynek autópiaca a legnagyobb a világon.
A gázüzemű tehergépjárművek értékesítési rekordjára lehet számítani az idén Kínában a kormány dízeljárművek visszaszorítására is kiterjedő levegőtisztasági kampánya miatt.
A robbanómotorok katalizátoraiban használt nemesfémek közül a palládium ára 2001 óta most először haladja meg a platináét, amit alapvetően a benzinüzemű személygépkocsik iránti kereslet növekedése okoz – közölte Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
Hónapok óta tartó találgatások után bizonyossá vált, hogy kvótát vezet be Kína az elektromos autók gyártására, igaz, az eredetileg tervezettnél egy évvel később, 2019-ben.
Egy súlyos vasúti katasztrófát követő hosszú, hatéves kényszerszünet után az eddigi 300 helyett újra 350 kilométeres óránkénti sebességgel száguldanak a szupervonatok Kína két legnagyobb városa, Peking és Sanghaj között.
Megkezdődött az Airbus európai repülőgépgyártó A330-as repülőgépeinek összeszerelése az észak-kínai Tiencsinben. A kínai városban gyártják 2008 óta az Airbus A320-as repülőgépeit is. Tervek szerint az A330-as típusból kezdetben havi egy készül, majd később havi kettő.
Copyright © 2026