Kétszáznál több dolgozót bocsát el déli gyárából a japán Fujikura
Kétszáznál több dolgozót bocsát el dési gyárából a japán Fujikura – írta az economedia.ro.
Kétszáznál több dolgozót bocsát el dési gyárából a japán Fujikura – írta az economedia.ro.
Októberben indul az Országos Kamarai Beszállítói Program őszi rendezvénysorozata a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Vállalkozásfejlesztési Program szervezésében. A kezdeményezés hét helyszínen – Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Tatabánya és Budapest – teremt lehetőséget a nagyvállalatok és a hazai kkv-k közötti közvetlen kapcsolatépítésre.
Az összecsukható konténereket fejlesztő és gyártó, magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. egymilliárd forintos fejlesztést hajtott végre székesfehérvári gyárában – tájékoztatott a vállalat.
A BYD, mint a világ vezető új energiával (NEV) hajtott járművek gyártója, október 15-16-án tartotta meg beszállítói fórumát Budapesten, amely során 112 magyar és Magyarországon működő vállalat mutatkozhatott be a BYD hét szakmai bizottsága előtt.
Átadták a német ZF technológiai cégcsoporthoz tartozó ZF Chassis Modules Hungary Kft. új autóipari gyártócsarnokát Kecskeméten – közölte a cég.
Egy horizontális fúró-maró gép átadásával kétmilliárd forintos fejlesztés-sorozatot zárt le a salgótarjáni SVG-Hungary Gépgyár Zrt. – jelentette be a cég vezérigazgatója. Sipos András kiemelte: a vállalat jelenlegi 70 fős dolgozói létszámán túl további 50-60 új munkahelyet teremt a 144 millió forintos kormányzati támogatással, mintegy 600 millió forintból megvásárolt fúró-maró gép üzembe állítása.
Miskolcon letették a Meleghy Automotive Hungary Kft. új üzemének alapkövét, a német tulajdoni hátterű vállalat a zöldmezős beruházása nyomán autóipari alkatrészeket fog gyártani és összeszerelni a városban, kiszolgálva többek között a BMW-t, a Mercedest és a Volvót.
Az egyik legnagyobb kínai autóipari beszállító cégcsoportnak számító Baolonghoz tartozó Pex Automotive Systems Kft. üzemének átadásán közölték, hogy a mintegy 5,1 milliárd forint értékű zöldmezős beruházást az állam 1,5 milliárd forinttal támogatta.
Többet vagy az ideivel azonos összeget költ a magyarországi nagyvállalatok többsége társadalmi felelősségvállalás (CSR, corporate social responsibility) tevékenységre a következő évben a válság ellenére is, és bár nagyobb részük szerint a tevékenység szerepe nőni fog, a hazai CSR-költés meglehetősen alacsony a Scale Impact és a Magyar PR Szövetség közös kutatása szerint.
A gyártás csökkentésére kényszerül két japán üzemben a Honda alkatrész beszállítási problémák miatt – jelentette be az autóipari konszern.
A világ száz legnagyobb autóipari beszállítója jó évet zárt 2021-ben, a forgalmuk, azaz a bevételük 10,9 százalékkal nőtt. A legnagyobb és legjelentősebb csoport köztük a német vállalatok tömbje, a rangsorban ezeket a japánok követik. Egyre jelentősebbek azonban a kínai és dél-koreai beszállítók. A legnagyobb autóipari beszállítók Magyarországon is termelnek. A top 100 beszállító közül 49 Magyarországon is tevékenykedik.
A lökhárítók gyártásával foglalkozó Rehau Automotive Kft. ötvenmilliárd forintos beruházásával 720 új munkahely jön létre Újhartyánban.
Jelentős mértékben növeli beszállítói körét a Schneider Electric Magyarországon, és a kelet-európai régióban, ezzel több tízmillió eurónyi üzleti lehetőség nyílik meg a helyi vállalkozások számára – közölte az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén működő multinacionális vállalat.
Az ecseri V-Casting Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. kapacitásbővítést valósított meg 522 millió forint értékben, amelyhez az állam 261 millió forint támogatást nyújtott, így segítve elő 127 munkahely megtartását és mintegy 70 újabb dolgozó felvételét.
Bővítette és fejlesztette területét 1,6 millió eurós beruházással a német tulajdonú, főként autóipari alkatrészeket gyártó, szekszárdi BHG-Alkatrészgyártó Kft. (BHG-ASZ) és társvállalata, az East European Consulting Kft. – közölte a BHG-ASZ kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A hetven embert foglalkoztató, szerszámokat és alkatrészeket gyártó Pannon Tools Kft. 125 millió forintos kapacitásnövelő beruházását a kormány 41 millió forinttal támogatja.
A Járműipar autóipari szakmai magazin és az Autószektor autós portál az Autós Nagykoalíció közreműködésével 2020-ban is meghirdette az Év Beszállítója 2021 versenyt. Azok a Magyarországon termelő, fejlesztő vagy szolgáltató autóiparban érdekelt vállalatok nyerhetik el ezt a kitüntetést, amelyek az adott évben, tehát 2020-ban komoly beruházást, létszámbővítést és fejlesztést hajtotta végre Magyarországon. A szerkesztőségek a megkérdezett autógyárak, illetve autógyártók ajánlásaival a következő vállalatoknak ítélték az Év Beszállítója 2021 díjat: Bridgestone Tatabánya Kft., Continental Automotive Hungary, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Salgglas Zrt., SEG Automotive Hungary Kft.
Copyright © 2025