Új telephelyet alapított a traktorkereskedő

Átadták a Royal Traktor Zrt. pápai telephelyét. Az eseményen Nagy István agrárminiszter elmondta, a beruházás jelentőségét jelzi, hogy tavaly a mezőgazdasági beruházásokon belül a gazdák az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet.

Muhari Béla, a Royal Traktor Zrt. vezérigazgatója elmondta, 20 új munkahely jön létre a telephelyen, ahol a tervek között szerepel értékesítési képzések indítása. Rámutatott: a koronavírus-járvány ráirányította a figyelmet az agrárágazat stratégiai jelentőségére, hiszen folyamatosan ellátták feladatukat a benne dolgozók a járvány idején is.     Kiemelte: az új traktorok vásárlását az agrártárca a Vidékfejlesztési Program forrásaiból támogatta, a több mint 3 ezer eladott traktor a bővülő értékesítés legnagyobb hányadát tette ki.    Mint mondta, a kedvező kamat- és finanszírozási környezet, a kedvezményes hitelprogramok, a munkaerőhiány hatására az agrárberuházások további növekedése várható. Közölte: a cég a Belarus MTZ erőgépek első számú forgalmazója valamint a lengyel Farmtrac Tractors Europe erőgépek kizárólagos magyarországi forgalmazója, csaknem 70 külföldi gyártó szerződött partnere.    Rámutatott: a cég kimagasló üzleti sikert ért el, hiszen 2018-ban kétszáz eladott traktorral az erőgép-értékesítés a duplájára növekedett egy év alatt és a növekedés ezt követően is folytatódott.

A bemutatón elhangzott, hogy a pápai telephelyre mintegy 30 darab traktort szállítottak.  A cég tulajdonában több mint 80 traktor van a pápai, kecskeméti és mátészalkai telephelyeken.     A következő telephely megvalósítását Kaposváron tervezik még ebben az évben.  A cégcsoport árbevétele az elmúlt évben meghaladta a kétmilliárd forintot, az eredmény pedig 100 millió forint felett volt.