Nyereséges marad a Volkswagen

A Volkswagen azzal számol, hogy a tavalyinál jóval kisebb lesz az idei profitja a koronavírus-járvány miatt, azonban abban biztos, hogy nyereséges marad.

A világ vezető autógyártója azt közölte, hogy az egyszeri tételek nélküli működési eredménye 900 millió euróra zuhant a március végével záródott idei első negyedévben az egy évvel korábbi 3,9 milliárd euróról.    A cég adózás előtti nyeresége 700 millió euróra zsugorodott a tavalyi első negyedévi 4,1 milliárd euróról.    Az eladásból származó bevétele 8,3 százalékkal, 55,1 milliárd euróra esett, míg az értékesített járművek száma 23 százalékkal, 2 millióra csökkent. Frank Witter, a Volkswagen pénzügyi vezetője újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a folyó második negyedévre működési veszteségre számítanak, és az idén eladott járművek száma lényegesen elmarad majd a múlt évitől.