Kecskemét a Mercedesek városa, megérkeztek az új debreceni buszok is

Megérkeztek a helyi közösségi közlekedést biztosító holding új, negyvenöt darabos flottájának első autóbuszai Kecskemétre csütörtökön – tájékoztatott az Inter Tan-Ker Zrt.

A kecskemétiek az év elejétől MAN-buszokkal utazhattak, április végén pedig megkezdődött a járműpark teljes megújítása. Ennek keretében negyvenöt új, a kor környezetvédelmi és technológiai elvárásainak megfelelő autóbusz – köztük húsz Mercedes-Benz Reform 500 LE és huszonöt Mercedes-Benz Conecto Next Generation – érkezik Kecskemétre.     A debreceni gyárból első ütemben május elején az új géppark első hét autóbusza gurult be a déli iparterületen található, tavaly nyáron átadott korszerű kecskeméti telephelyre.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint, rendkívül rövid idő állt rendelkezésre a városhoz méltó, korszerű és fenntartható autóbuszflotta biztosítására. A szükséges óvintézkedések bevezetésével azonban sikerült a gyártási folyamatokat újraindítani Debrecenben. A szerződésnek köszönhetően hosszú távon biztosítható a gyártásban dolgozók megélhetése Debrecenben, de garantálható a buszvezetők, szerelők, forgalomirányítók létbiztonsága is Kecskeméten, a városban élők pedig magasabb színvonalú szolgáltatást kaphatnak – idézték a közleményben.    A Mercedes-Benz Reform és a hat Conecto autóbusz Euro VI-os – a ma elérhető legmagasabb környezetvédelmi besorolásnak megfelelő – dízelmotorral működik, háromajtós kivitelű.

ITK_Holding_1

A Mercedes-Benz Reform 500 LE egy hazai fejlesztésű és gyártású autóbusz, mindössze az alváza készül külföldön. A Mercedes-Benz Conecto buszokat pedig Törökországban gyártják, viszont készre szerelésüket, a vásárlói igényekhez igazítását már Debrecenben végzik. Mindkét autóbusz automatikus sebességváltóval, elektronikus szintszabályozással, motorterében automatikus tűzoltó-berendezéssel rendelkezik. Klimatizált utasterük LED megvilágítású. A kerekesszékkel és babakocsival közlekedőket mechanikus rámpa segíti. A járműveket külső és belső térfigyelő kamerarendszerrel és utastéri tájékoztató rendszerrel szerelték fel. Az új gépjárművekkel kényelmesebbé és fenntarthatóbbá válik a város közösségi közlekedése. A Mercedes-Benz Reform 91, a Conecto 101 utast szállíthat.

A helyi közösségi közlekedést Kecskeméten az év eleje óta a város önkormányzatának megbízásából a Kecskeméti Közlekedési Központtal együttműködésben az ITK Holding Zrt. egyik tagvállalata, az Inter Tan-Ker Zrt. látja el. Az új szolgáltató januárban vette át a feladatot a DAKK Zrt.-től.