Beszállítóin segít a Ford

Az amerikai Ford autógyártó hathatós segítséget nyújt egyes beszállítóinak, amelyek készpénzhiány miatt a túlélésükért küzdenek. Az eddigi gyakorlattal ellentétben már korán kifizetik a beszállított alkatrészek vételárát, amivel egyrészt fenntartják a szükséges ellátási lánc biztonságát, másrészt esélyt teremtenek a beszállítók fennmaradására a mostani nehéz helyzetben.

A globális koronavírus terjedésének megakadályozása miatt az észak-amerikai autóipart is leállították két hónapra. Ez készpénzforgalmi válságot okozott számos olyan autóalkatrész-beszállítónál, amelyek nem rendelkeztek elégséges tőketartalékkal.

Az európai beszállítók szövetsége, a CLEPA bejelentette, hogy a kis méretű és alulkapitalizált beszállítók csődöt mondhatnak a koronavírus-krízis miatt, mivel ezek a gépjárműgyártók által az első szintű (Tier 1) beszállítóknak fizetett összegektől függnek, akik a válság hónapjaiban vagy tudják fizetni a saját ellátási láncukat, vagy nem.

Ford COVID-19 Medical Equipment Production

A Ford a második negyedévben 5 milliárd dolláros működési veszteséggel számol és 8 milliárd dollárt égetett el az év első három hónapjában, ám eközben jelentős pénzeszközt fel is halmozott az osztalékkifizetés felfüggesztésével, hitelkeretének lehívásával és a felesleges kötvények eladásával. Stabil pénzügyi helyzete lehetőséget teremtett a vállalat számára, hogy a folyamatos termelés jövőjének érdekében a kulcsfontosságú alkatrészek beszállítóinak időben, sőt idő előtt kifizethesse a számláit. Ennek érdekében a Ford pénzügyi részlege életre hívott egy korai fizetési programot, amelyet a beszállítói lánc vehet igénybe – nyilatkozta Jennifer Flake, a cég szóvivője. Ez az új önkéntes program a Ford beszállítóinak hozzáférést biztosít cash flow-hoz és működési tőkéhez.

A program az első tapasztalatok sikeres, a szóvivő azonban azt nem árulta el, konkrétan mely beszállítók csatlakoztak, de azt elmondta, hogy a programban résztvevő beszállítói kört folyamatosan bővítik.