Daciát vesz a magyar

Márciusban 11 478 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 14 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában; a forgalomba helyezett 2083 kishaszonjármű pedig 7 százalékkal volt kevesebb a tavaly márciusinál – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a DataHouse Kft. adatai alapján.

Az idei első negyedévben összesen 32 670 új személyautó került forgalomba, 5 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A forgalomba helyezett új kishaszonjárművek száma 4690 volt, 10 százalékkal kevesebb a tavalyi első negyedévinél.

Az MGE áprilisra és májusra a koronavírus miatti válságintézkedések és a gyárbezárások miatt mintegy 50 százalékos visszaesést is elképzelhetőnek tart, de bízik abban, hogy ezt a második fél év valamennyire kompenzálni tudja majd.

A közleményben kitértek arra is, hogy a használt autók behozatala továbbra is emelkedik. Márciusban 11 777, az első negyedévben 37 759 használt személygépkocsi, valamint az első negyedévben 4300 használt kishaszonjármű érkezett az országba. Ennek a trendnek a megállítása, különösen a használt járművek korösszetétele miatt egyre kevésbé tűr halasztást – hangsúlyozta az MGE.

A nagyhaszonjárműveknél idén csökkenéssel számol az MGE a sofőrhiány és a dráguló működési körülmények miatt. A hazai buszparknál ugyanakkor az egyesület várakozása szerint 2020-ban fel fog gyorsulni a csere üteme. A motorkerékpároknál még mindig alacsony a forgalomba helyezések száma, de bizakodásra ad okot, hogy egyelőre nincs visszaesés – emelte ki az egyesület.

Top 10 személyautó Magyarországon (I-III. hónap)

1.Dacia Lodgy 1440 autó

2. Skoda Octavia 1263

3. Toyota Corolla 1170

4. Toyota Yaris/Yaris hybrid 1090

5. Suzuki Vitara 981

6. Renault Clio 923

7. Fiat 500 809

8. Suzuki SX4 S-Cross 768

9. Ford Tourneo Custom 649

10. Kia Ceed 640

1 Comment on Daciát vesz a magyar

  1. na jo dea skoda oktávia leginkáb cégautóként van véve azért ilyen soka szám. magán személy esetébe más lene a sorend

Comments are closed.