Vezettük a hibrid Suzukikat

A zselici erdőkben, autópályán, országúton és izgalmas túrákon tettük próbára a hazai gyártású, immár hibrid meghajtású Suzukikat.

scross4

Az Év Magyar Autója 2020 díjra jelölt Suzuki Vitara és Suzuki SX4 S-Cross itthon kizárólag 48 voltos hibrid hajtáslánccal kapható, a korábbinál gazdagabb felszereltséggel, csakis LED-es fényszórókkal és gazdag vezetéstámogató arzenállal. Kívülről csak a Vitarán látszik a megújulás, az első lámpáiban egy kék színű osztásról ismerszik fel a hibrid és természetesen a hybrid feliratról. Az S-Cross maradt változatlan, csak a műszerfalon felvillanó apró akkumulátor jel mutatja, hogy éppen visszatöltésben ügyködik. A Vitara színes központi kijelzője beszédesebb, ott egyértelműbb grafika mutatja, hogy éppen milyen erőforrást használ az autó.

vitara2

Az 1,4 literes Boosterjet motor (az egyliterest kivezették a kínálatból) érdekes módon gyengébb lett a villamosítással, de a 127 lóerős teljesítménye így is elegendő a mindennapos biztonságos autózáshoz. Az intercoolerrel ellátott turbófeltöltő túlnyomásos levegőt juttat a hengerekbe és ezzel lehetővé teszi, hogy a motor már alacsony fordulatszámon, akár kétezres fordulaton elérje a legnagyobb nyomatékot (235 Nm). Váltója hatfokozatú kézi, automatát egyelőre nem kínál a Suzuki egyik esztergomi modelljéhez sem.

vitara1

A Suzuki könnyű és kompakt új hibrid rendszere egy meghajtó funkcióval is ellátott a motorhoz szíjjal csatlakozó indítógenerátorból (feladata a nyomatéknövelés és nyomatékiegyenlítés) és egy 48 voltos lítiumion-akkumulátorból, valamint egy 48-12 voltos DC/DC konverterből áll. Az ISG lassításkor áramot fejleszt, amely az akkumulátorokban (van 12 voltos is) tárolódik. A hatékony töltési fokozat gyakori motorrásegítést tesz lehetővé. A stop-start rendszer automatikus, sima és egyenletes újraindítást tesz lehetővé. A rásegítő villanymotor teljesítménye 13,6 lóerő, legnagyobb nyomatéka 53 Nm.

scross3

A tesztnapokon jól meghajtottuk mindkét modellt, így nem csodálkoztunk azon, hogy 7,5-7,7 literes átlagfogyasztást mértünk, ami nagyjából megfelel az elvárásoknak egy 12 mázsás, összkerék-meghajtású kisméretű szabadidő-autó esetében. A hibridek felára nem súlyos, 490 ezer forintot kell a hasonló motorizáltságú és felszereltségű korábbi modellekre ráfizetni úgy, hogy az alapfelszereltség jócskán gyarapodott. Az új modellekre a hazai importőr 3+7 éves hibrid garanciát ad (maximum 200 ezer kilométeres futásteljesítményig), a motor, a váltó és a turbó mellett a hibrid hajtásra is.

Kép és szöveg: Biró Csongor

scross5 scross2 scross1 vitara10 vitara9 vitara8 vitara7 vitara6 vitara5 vitara4 vitara3

 

1 Comment on Vezettük a hibrid Suzukikat

  1. Szégyen,hogy Magyarországon csinálják,és nem tud Magyarul computer.
    A kereskedőket ha érdekelné a VEVŐ, akkor kötelezné a gyártót a forditásra.

Comments are closed.