Egyre több kobotot foglalkoztatnak

robotok
Tavaly világszerte 23 százalékkal több együttműködő robotot (kollaboratív robot, angol rövidítéssel kobot) telepítettek, mint 2017-ben – ismerteti az OnRobot a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) által kiadott World Robotics Report jelentés adataira hivatkozva.

A közlemény szerint 2018-ban csaknem 14 ezer új kobotkart állítottak üzembe. A cég úgy véli, amennyiben ez a tendencia folytatódik, ez a szám körülbelül három év alatt megduplázódik, ami eddig nem tapasztalt piaci lehetőséget teremthet az End-of-Arm Tooling (EOAT) számára.     Az éves World Robotics Report idén először tért ki a kobotok piacának elemzésére. Az IFR jelentése arra enged következtetni, hogy a technológia széles körben való elterjedését az intelligens eszközök – például okos megfogók vagy “plug & play” interfészek, és a demonstrációs programozás (PbD) – fogják elhozni – írják.

A robotok teljes, éves értékesítési értéke 2018-ban 16,5 milliárd dollár volt, ami új rekord, a 422 ezer leszállított robot 6 százalékkal haladta meg az előző évit. A világ öt legnagyobb robotpiaca – Kína, Japán, Koreai Köztársaság, Egyesült Államok és (egyedüli európai országként) Németország – a növekedés 74 százalékát adta.     Az európai robottelepítések is emelkedőben vannak, az eladások 14 százalékkal nőttek az elmúlt időszakban. Németországban például tavaly az eladott robotok száma 26 százalékkal emelkedett, és majdnem elérte a 27 ezer egységet, ami új rekord.

A robotikai piac terjeszkedése a kelet- és közép-európai régióban is érzékelhető. A rangsort vezető Cseh Köztársaságnak 2,7 százalékos piaci részesedése van, amivel a 15. helyet foglalja el a globális listán.

A közlemény kitér arra is, hogy az ipari robotok telepítése szempontjából az autóipar és az elektronikai gyártás területei a legfontosabbak, ez a tendencia összhangban van a hazai trendekkel.

Az OnRobot globális vállalat, központja a dániai Odensében található. Robotkar végére szerelhető innovatív, azonnal termelésre kész (“Plug & Produce”) szerszámokat készít, amelyek segítenek a gyártóknak teljes mértékben kihasználni az együttműködő robotok előnyeit: a könnyű használatot, a költséghatékonyságot és az emberi munkaerő melletti biztonságos üzemeltetést.     Az OnRobot a következő évben szeretné tízről ötvenre növelni termékei számát – fejtette ki a közleményben Enrico Krog Iversen vezérigazgató.