Brutális megtakarítást tervez a Mercedes

A Daimler közel 6 milliárd eurós megtakarítással szeretné hatékonyabbá tenni 2021-ig a Mercedes-Benz működését – írja a Manager Magazin.

A lap szerint a megtakarítassal mintegy tízezer dolgozónak mond fel a vállalat vezetése, ami nem is olyan sok, ha a teljes 300 ezres állományt tekintjük, de rengeteg, ha csak a négyezer fős kecskeméti gyárat vesszük. A német lap arra nem tér ki, hogy milyen területeken várható létszámleépítés.

A vállalat vezetését májusban veszi át Ola Kallenius, akinek meg kell állítania a profit csökkenését és javítania kell az autógyártó termelékenységét. Úgy tudni, hogy az alabamai gyárban mintegy 30 ezer hibás elektronikával szerelt Mercedest gyártottak, ami komoly visszaesést okoz az értékesítésben és drámai, mintegy mínusz félmilliárdos nyomot hagy az első negyedévi mérlegen.