Egymilliárd eurós megrendelést kapott egy magyar-orosz konzorcium

Az egyiptomi állami vasutak 1 milliárd eurós megrendelést adtak 1300 vasúti kocsi legyártására egy magyar-orosz konzorciumnak.

Az erről szóló megállapodást szeptember végén írta alá Kairóban az egyiptomi állami vasutak (ENR) és az orosz-magyar konzorcium, a Transzmasholding Hungary alelnöke. Az aláíráson részt vett Musztafa Madbuli egyiptomi kormányfő, Hesam Arafat közlekedési miniszter, valamint Magyarország és Oroszország kairói nagykövete.     Egyiptom vasúti kocsijainak átlagéletkora meghaladja a 40 évet. Az egyiptomi vasúttársaság vezetője áprilisban azt mondta, hogy 2022-re korszerűsíteni akarják a vasúti hálózatot, aminek a költsége 55 milliárd egyiptomi font (3,1 milliárd dollár).

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára még júliusban egy MTI-nek adott interjúban azt mondta, hogy vélhetően egy-két hónapon belül sikerül aláírni a megállapodást a szerelvények gyártásáról és hogy a finanszírozásról az Eximbank gondoskodik. Magyar Levente akkor felhívta a figyelmet arra: az Eximbank azzal a feltétellel vállalta a beruházás teljes finanszírozását, ha annak az értéknek, amit az 1300 vasúti kocsi előállítása képvisel, több mint az 50 százalékát Magyarországon állítják elő.