Vezettük: Suzuki Swift Sport

Végre kézhez kaphattuk a Suzuki legizgalmasabb autóját, a Swift Sport dögösebb és vadabb elődeinél, ezúttal turbós, de nem bánjuk. A tököli vezetéstechnikai pályán tettük próbára.

Első blikkre két dolog tűnt fel: egyrészt nehezen csukódnak az ajtók, másrészt az autónak nincs semmi hangja. Az előbbi probléma egy erőteljesebb ajtóbecsapással meg is oldódik, utóbbira pedig csak egy megoldás van: nagy tempóban kell vele autózni. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy lineárisan erősödik a motor és a kipufogó hangja a fordulatszám növekedésével. Ha ezt még mindig kevésnek érezzük azért van, mert a Suzuki már készül a 2020-tól érvényes környezetvédelmi szabályozásra és a 125 gramm/kilométer kibocsátásával a Swift Sport már most megüti a szintet.

Suzuki Swift Sport

A Suzuki Swift Sport első generációja a mi fiúnk kölyke volt, Esztergomban gyártották. Ez a mostani Japánból érkezik, ennek megfelelően azt gondoltam, jó magas lesz az ára. A bemutatón kiderült, hogy az árlistába 5,99 milliós alapáron került be az autó, a bevezetési akcióban ennél félmillióval olcsóbban, 5,49 millió forintért elvihető.

Suzuki Swift Sport

1,4 literes, turbós, 140 lovas (percenként 5500-as fordulatnál) benzinmotorja a Vitara S-ből lehet ismerős, ám ebben a 975 kilogrammos autóban (80 kilogrammal könnyebb, mint elődje), a rövid úton járó hatfokozatú váltóval, a sportos felfüggesztéssel, a dupla oldali kipufogórendszerrel és az első  Monroe lengéscsillapítókkal egész más dimenzióban autózhatunk. 230 Nm nyomatéka már alacsony fordulattól (percenként 2500-3500 fordulat között) hátba vág, ha a kipufogó nem is durrog, de a gumicsikorogtató elindulás ad egy ki adrenalin löketet. Az előd tömeg/teljesítmény adatát messze felülmúlja, míg abban minden newtonméterre 6,4 kilogramm jutott, addig az új Swift Sport minden newtonméterére csupán 4,2 kilogramm jut. A tengelytáv az előző Swift Sporténál 2 centivel hosszabb, a nyomtáv pedig 4 centivel szélesebb elöl és hátul egyaránt. Egyenesfutása kiváló. Karosszériája másfél centivel lett alacsonyabb és 4 centivel szélesebb. Futóműve elöl McPherson, hátul pedig torziós, tekercsrugóval. Álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 8,1 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége 210 kilométer/óra.

Suzuki Swift Sport

Felszereltsége igen gazdag, ellátmányban kapja a 17 hüvelykes egyedi felniket, a sok légterelőt, karbonszoknyát, LED-es fényszórót és a korszerű kapcsolódást (Apple Car Play, Android Auto) lehetővé tévő szórakoztató, navigációs és információs rendszert, számos vezetősegédet, tolatókamerát, sportüléseket – valójában mindent, amit ma a Suzuki extraként kínálhat.

Suzuki Swift Sport

Milyen volt határhelyzetben? Parádésan stabil, mintha odaszegezték volna az úthoz. Kikapcsolt elektronikai segédekkel orrtolós, de gázelvétellel és a kormányzási szög nyitásával enyhe sodródás közben is jól uralható.

Kép és szöveg: Biró Csongor

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás

Your email address will not be published.


*