Nőtt a Dachser forgalma

A Dachser magyarországi vállalata, a Liegl & Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. 7,4 százalékos forgalomnövekedést ért el 2017-ben, az anyavállalat valamennyi üzletága erősödött 2016-hoz képest.

A nemzetközi logisztikai szolgáltató közleménye szerint az 1999 óta működő magyarországi cég 9 vidéki telephelyen több mint 300 munkatársat foglalkoztat, pilisvörösvári központján korszerű logisztikai üzemet működtet.    A nyilvános mérlegadatok szerint a leányvállalat értékesítéseinek nettó árbevétele 2016-ban 19,38 milliárd forint, 2017-ben pedig 18,92 milliárd forint volt. Adózott eredménye tavaly előtt elérte a 1,5 milliárd forintot, tavaly pedig a 944 millió forintot.

A tájékoztatás szerint a 44 országban 396 telephellyel működő és több mint 29 ezer munkavállalót foglalkoztató Dachser 2017-ben 7,2 százalékos növekedéssel először ért el 6 milliárd euró feletti árbevételt, adózott árbevétele 9,9 százalékkal, 5,2 milliárd euróra nőtt.    A 81,7 milliós küldeményszám és a 39,8 millió tonna szállított tömeg új rekordot jelent a cég történetében – írták.