Titokzatos űreszközt állított volna pályára a Tesla gyártója

Nem tudta pályára állítani a Zuma kódnevű amerikai kémműholdat az amerikai SpaceX magáncég hordozórakétája – közölték amerikai tisztségviselők.

Az űreszközt a Falcon 9-es típusú hordozórakéta indította útnak a floridai Cape Canaveralnél lévő űrállomásról közép-európai idő szerint január 7-én hajnalban. A műhold, amelyet a Northrop Grumman repülőgépgyártó és védelmi technológiával foglalkozó amerikai konszern gyártott, nem tudott elválni a hordozórakéta második fokozatától. Nevüket elhallgató nyilatkozók szerint a műhold darabokra esett szét, és a tengerbe zuhant.    A terv az volt, hogy a műholdat alacsony pályára állítják a Föld körül. A Falcon-9 visszatérő egysége nyolc perccel a felbocsátás után visszatért a Földre.

James Gleeson, a SpaceX szóvivője azt mondta, hogy az ilyen jellegű küldetésekről nem nyilatkoznak. A jelenlegi adatokból az olvasható ki, hogy a Falcon 9-es hordozórakéta rendben működött.    Az ügyben vizsgálat indult, de az előzetes felmérés szerint nincs jele szabotázsnak vagy külső beavatkozásnak.

A teslás Elon Musk SpaceX vállalkozása az ilyen küldetésekkel újrahasznosítható rakéták fejlesztésén dolgozik, amelyek a cég szerint jelentősen csökkenthetik az űrutazások költségeit. Az amerikai magáncég az elmúlt évben két, katonai szempontból fontos és bizalmas szállítmányt bocsátott fel az amerikai kormány megbízásából. Májusban az NROL-76 hírszerzési műholdat indította útjára a Nemzeti Felderítő Hivatal számára, amely a kémkedés céljára használt műholdakat működteti. Szeptemberben pedig egy legénység nélküli X-37B űrhajót indítottak el az amerikai légierő megbízásából.