Akcióban az audis önkéntesek

Az Audi Hungaria Zrt. immár hagyományt teremtett azzal, hogy az önkéntesség jegyében minden évben munkatársai által kezdeményezett szociális projekteket valósít meg. A negyedik önkéntes napon több mint 500 audis munkatárs elkötelezett segítségével újultak meg győri és Győr környéki intézmények.

„Jó érzés látni, hogy az Audi Önkéntes Nap töretlen népszerűségnek örvend. Büszke vagyok azokra a munkatársaimra, akik felelősen felismerik, hogy hol van szükség segítségre, majd közösen cselekszünk”- mondta Knáb Erzsébet, a győri nagyvállalat személyügyekért felelős igazgatósági tagja. „Kollégáink elhivatottságát jelzi, hogy önkéntesként sokan ragadtak munkaeszközt és dolgoztak jó ügyeken. Vállalatunk ezáltal is jelen lehet a régió életében és társadalmi szinten is szerepet vállal” – emelte ki Knáb Erzsébet.

Az idén is számos oktatási-, szociális-, egészségügyi- és sportprojektet kezdeményeztek az audis munkatársak. A megvalósult munkák között volt többek között iskola-, óvoda-, bölcsőde-felújítás, parkosítás, játszótér-korszerűsítés, sporteszközök telepítése, udvar renoválása. Így a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért szervezet győri intézetének kertje, az Apáca utcai Idősek Otthonának belső udvara is megszépült. A Győri Anya-, Csecsemő- és Gyermekotthonban belső felújítást végeztek, a PÁGISZ és a Lukács Iskola kerítése is új színt kapott.

Az összesen több mint 500 kolléga a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében, Ásványrárón, Bősárkányban, Börcsön, Bőnyön, Péren, Enesén, Öttevényen, Rábacsécsényben, Rábapatonán, Mezőörsön, Gyarmaton, Pázmándfalun, Győrsövényházon, Rábapordányban és Pannonhalmán végzett önkéntes munkákat a kiválasztott intézmények munkatársaival karöltve. Az idei 29 projekttel együtt ez idáig összesen több mint 100 szociális kezdeményezést valósítottak meg az Audi Hungaria munkatársai.