Villanyautóval Európában – túl az 1800. kilométeren

Öt nap után már Hollandiában van a Voltswagen Budapest csapata, az elektromos Golf eddig több mint 1800 kilométert teljesített. Az e-Tour Europe villanyautós verseny ma újra átlépi a német határt, hogy előbb Cellébe, majd másnap Berlinbe érkezzen.

A verseny célja, hogy mindenkinek eljuttassa üzenetét: az elektromobilitás működő, hatékony és egészséges technológia. A mezőny Münchenből indult, majd Ludwigsburg, Stuttgart, Luxembourg, Brüsszel érintésével érkezett meg Eindhovenbe. Mintegy 18 csapat indult, Teslák, Renault-ok, Nissan, Citroen, Ford és a Járműipar.hu csapata egy új, 300 kilométeres hatótávú e-Golffal. A volkswagenes csapatnak eddig nem akadtak nehézségei, a kinézett töltőoszlopok előzetesen regisztrált kártya segítségével adnak áramot, sok helyen (Lidl, Ikea, BMW) ingyen lehet tankolni. A versenyzők között vannak fiatalok, idősek (egy 78, illetve 82 éves pár), van aki mankóval jár és kíséri az egyik csapatot kutya is. Az e-Tour Europe 9 Capitals – 9 Days verseny június 16-án érkezik Budapestre, ahol az érdeklődők több mint 100 villanyautóval is találkozhatnak a Hősök terén.

Csapatunkat (Voltswagen Budapest) a https://www.facebook.com/willannyal/ oldalon követhetik, ha a versenyzőkkel és autóikkal élőben szeretnének találkozni, esetleg a verdákat kipróbálnák, június 16-án a Hősök terén a helyük:

https://www.facebook.com/events/1813473625564030/?fref=ts

IMG_5347 IMG_5357 IMG_5466 IMG_5677 IMG_5783 IMG_5831