Magyar beszállítót tüntettek ki Japánban

A japán piacra, különösképp a távol-keleti ország technológiai szektorába történő belépés igen nagy kihívást jelent minden külföldi vállalat számára. A globális autóipari szoftverfejlesztő NNG 2009-ben kezdte meg első, autóipari navigációs projektjét Japánban. Ezt az évek során számos, további munka követte, amelyeknek köszönhetően a cég értékes tapasztalatot szerzett a hatalmas kihívást jelentő piaci környezetben.

A világ egyik legextrémebb piacán, a japánban piacvezető autóelektronikai gyártó Fujitsu Ten volt az NNG első stratégiai partnere.  A jelenleg is aktív együttműködés igen jelentős mérföldkőhöz érkezett: az NNG 2017-ben ismét megkapta a Fujitsu Ten éves Beszállítói Díját – a 2014-es díjjal együtt így már kétszeres díjazott. Ezzel a vállalat az egyetlen olyan, nem japán vállalat, amelynek ez sikerült.

A japán technológiai iparág elzártsága szinte példanélküli – olyannyira, hogy Darwin megfigyelései után Galápagos-szindrómának nevezték el a távol-keleti piacot uraló jelenséget, mivel működése hasonlóságot mutat az evolúciókutatásban jelentős szerepet játszó szigetekkel: önálló rendszerekkel, saját fejlődési irányt követve, izoláltan alakul a piac. Emiatt az is ritka, hogy külföldi beszállítók egyáltalán bejutnak erre az elzártan, de annál gyorsabban fejlődő területre.

Ahogy neve is jelzi, a Fujitsu Ten az elektronikai termékeiről híressé vált Fujitsu leányvállalata. Autóipari hang-, videó-, navigációs- és irányítórendszereket fejlesztenek. Az NNG a vállalat termékeihez navigációs megoldásokat szállít.