35 új munkahelyet teremt a BMW salgótarjáni beszállítója

Salgglas
A salgótarjáni járműipari üveggyártó, a Salgglas Zrt. 770 millió forintos fejlesztését 385 millió forinttal segíti a kormány – jelentette be Varga Mihály a nógrádi megyeszékhelyen. A támogatással nagy értékű kemence és vágó-csiszoló sor beszerzése valósul meg, és 35 új munkahely jön létre.

A Salgglas Zrt. 1893-ban alapított jogelődjéről egy kamarai jelentésben az állt, hogy már egy évvel később több mint 300 szakképzett munkást alkalmazott, hazai és tengerentúli piacokra is készített ablaküvegeket, és ezt a sikert már akkor is a legmodernebb technológia alkalmazásának köszönhette.  – Jó azt látni, hogy ezekre a hagyományokra építve, komoly munkával tovább tudták vinni a vállalat működését, amely ma már Közép-Európa meghatározó járműipari üveggyártója – mondta Varga Mihály.

Kugler Gábor, a 600 embert foglalkoztató Salgglas Zrt. vezérigazgatója a céget bemutatva elmondta: világszerte mintegy 40 millió helyen látható a Salgglas márkanév az Audi, a BMW, a Mercedes és más márkák autóiban. Éves szinten négymillió üveget gyártanak. A társaság jövőképénék azt nevezte, hogy saját termékekkel jelenhessenek meg a világpiacon.

A zrt. európai piacvezető az úgynevezett “üveg az üvegben” speciális termékkel, másik kifejlesztett termékük az egy milliméternél vékonyabb edzett üveg, amely a BMW számára készül. Mint Kugler Gábor elmondta, növekedésük fókuszában az autók oldalüvegei, hátfalüvegei és szélvédői állnak, a mostani beruházás pedig nagyon jól illeszkedik a zrt. stratégiájába.