Továbbra is világbajnok autógyártásban Szlovákia

Szlovákia
Az előző évihez képest alig emelkedett a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, a gépkocsieladások ugyanakkor jelentősen emelkedtek – derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) Pozsonyban ismertetett adataiból.

A három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia és a nagyszombati Citroën üzemeiben együttesen gyártott gépkocsik száma meghaladta az 1,04 milliót, ami új rekordot jelentett a 2015-ös 1,038 millió után.    Az autóipari szövetség adatai szerint Szlovákia tavaly is megőrizte világelsőségét az egy főre eső gépkocsigyártásban. Ez a szám 2016-ban 191 darabra emelkedett ezer lakosra számítva, míg egy évvel korábban 184 volt.

Tavaly ismét emelkedett a Szlovákiában eladott új gépkocsik száma, 88 163-ra, ami 13,09 százalékos növekedést jelentett 2015-höz képest. A gépkocsieladások növekedésének üteme, 1993 – az ország létrejötte – óta 2016-ban volt a leggyorsabb. Szlovákiában a gépkocsi értékesítések száma 2013 óta folyamatosan emelkedik, akkor 71 ezret tett ki.

Az egyes márkákat tekintve Szlovákiában tavaly a Skoda bizonyult piacvezetőnek, november végéig 16,1 ezer  gépkocsit adtak el, az eladások listáján a második helyet  a Volkswagen (7,6 ezer darab) szerezte meg, a harmadikon pedig a Hyundai állt 6,2 ezer eladott gépkocsival.

Szlovákiában az autóipari ágazat termelése a szlovák ipar teljesítményének 44 százalékát adta. Az autóipar az ipari exportban 35 százalékkal részesült tavaly. A ZAP adatai szerint a szlovák autóipar közvetlenül 129 ezer embert foglalkoztat, közvetve több mint 250 ezer embernek ad munkát.