Újabb elemei készültek el a zalaegerszegi tesztpályának

október 26, 2020 0

Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya okosvárosának teljes úthálózata, továbbá az autóút- és autópálya-szakasz aszfaltozása, így 73 százalékos készültségen áll a kivitelezés – közölte pénteken a helyszínen a ZalaZone járműipari tesztpálya miniszteri biztosa.

Korai az öröm

október 26, 2020 0

Szeptemberben az új autóknál 18,6 százalékos, a furgonoknál pedig 43,9 százalékos volt az eladások éves emelkedése. Bár ez fordulatot jelent a korábbi hónapok negatív eredményeihez képest, a korábbi adatokat nézve mégsem számítanak kiugrónak – derül ki a Magyar Lízingszövetség összefoglalójából.

Ösztönzik a mesterségesintelligencia-fejlesztést

október 25, 2020 0

A Mesterséges Intelligencia (MI) stratégia egyik kiemelt célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) termelékenysége 2030-ig mintegy 26 százalékkal nőjön az MI technológiáknak köszönhetően; az alkalmazások használatának széles körű ösztönzése érdekében megalakul az MI Innovációs Központ, a Nemzeti MI Lab pedig a kutatói munkában kap szerepet – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Zöld áramra kötötték a győri autógyárat

október 23, 2020 0

Az Audi Hungaria és az E.On Hungária közös projektjének keretében az Audi Hungaria két logisztikai központjának összesen 160 ezer négyzetméteres tetőfelületén alakították ki Európa legnagyobb, tetőre épített napelemparkját.

A veszprémi egyetemmel működik együtt a Tungsram

október 22, 2020 0

Megállapodást írt alá a Tungsram világítástechnikai cég és a veszprémi Pannon Egyetem, melynek eredményeként szélesedik az együttműködés a kutatás-fejlesztés, az oktatás és az energetikai pályázatok terén az aláírók között.

Villanykamionok a győri Audiban

október 22, 2020 0

Elektromos kamiont állított szolgálatba az Audinak szállítást végző, győri logisztikai vállalkozás, az Innovatív-cégcsoport; Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járművet bemutató, győri sajtótájékoztatóján európai és globális összevetésben is egyedülállónak nevezte a fejlesztést, hiszen sehol máshol nem fejlesztettek még, és nem állítottak ipari hasznosítási szolgálatba 40 tonna össztömegű, teljesen elektromos kamiont.

Jó hír Németországból

október 21, 2020 0

A koronavírus járvány után szeptemberben az idén első alkalommal fordult növekedésbe az előző évihez képest a forgalomba helyezett új autók száma Németországban a szövetségi gépjármű nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) jelentése alapján. Az átlagos szén-dioxid-kibocsátás annak ellenére is csökkent, hogy növekedett a legnépszerűbb személygépkocsi kategóriában, a SUV kategóriában fogalomba helyezett autók száma.

Jól megy itthon a BMW-nek

október 20, 2020 1

A koronavírus-járvány ellenére, amennyiben nem romlanak tovább a gazdasági körülmények, megközelítheti 2019-es eladási eredményeit Magyarországon a BMW – mondta Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója a márka 5-ös sorozatának bemutatóján.

Az Indotek segít a Waberersnek

október 19, 2020 0

A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek-csoport tagjával a Waberer’s International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására.

Milyen magyar járműveket vettünk 2020-ban?

október 19, 2020 0

2020 első kilenc hónapjában 90 092 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 21,7 százalékkal kevesebbet (25 013 autó), mint 2019 első kilenc havában. A forgalomba helyezett személyautók mintegy 10,25 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Csarnokot bővít a Howmet-Köfém

október 18, 2020 0

A Howmet-Köfém kilencmilliárd forintos beruházásba vág bele, ezzel 550 munkahelyet véd meg, valamint kilencven újat is létrehoz, mindehhez a kormány 3,2 milliárdos támogatást biztosít. Egy nemrégiben átadott csarnok bővítése valósul meg, ahol szintén világszínvonalú csúcstechnológia lesz, így a jelenlegi 1,8 millió darabos keréktárcsa kapacitás 2,3 millióra nő – mondta a csarnok alapkőletételénél Szijjártó Péter miniszter.

Biztató az ország augusztusi teljesítménye

október 17, 2020 1

A kilábalás szempontjából biztatónak ítélik az ipar augusztusi teljesítményét az elemzők, bár kérdésesnek tartják, hogy abban mekkora szerepet játszott a nyári gyárleállások elmaradása és a folytatást mennyire akadályozza majd a járvány második hulláma.

A 6G-t kutatják a magyar mérnökök

október 16, 2020 1

A 6G mobil rádiós technológiák nemzetközi kutatási projektjében vesz részt a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), az úgynevezett Hexa-X projekt 12 millió eurós támogatást kapott az Európai Bizottságtól – közölte a SZTAKI az MTI-vel.

Esztergomi evolúció

október 14, 2020 0

A Magyar Suzuki a modern magyar autóipar leghosszabb sikertörténete. A japán gyökerű vállalat ötven év kihagyás után, 1992-ben hozta vissza hazánkba a személyautó-gyártást. Közel három évtized alatt több mint 3,5 millió autó gördült már le az esztergomi gyártósorról. Novák Gyula, a Magyar Suzuki Zrt. termelési vezetője betekintést nyújt a gyártás kulisszái mögé, és elárulja a hazai gyártású modellek sikerének titkát.

Új logisztikai központot épít a Marso

október 12, 2020 0

Új logisztikai központot épít a gumiabroncs nagykereskedelmi Marso Kft. Dunaharasztiban, a magyar tulajdonban lévő cég 4,6 milliárd forintos beruházása 50 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

1 2 3 4 5 13