Újabb autóipari beruházás Székesfehérváron

október 2, 2019 0

A japán Denso autóalkatrész-gyártó 18,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre Székesfehérváron, és ehhez 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól.

Új helyre költözik Székesfehérváron a NÚSZ ügyfélszolgálati irodája

augusztus 15, 2019 0

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. székesfehérvári ügyfélszolgálati irodája az M7-es autópálya melletti pihenőből a városba költözik. Szeptember 2-ától már új helyen, a Berényi út 13. szám alatt, a megszokott nyitva tartási időben, ingyenes parkolási lehetőséggel várják partnereiket és vásárlóikat.

Napelemparkot létesített a Videoton

augusztus 13, 2019 0

Kísérleti jelleggel, mintegy kétszázmillió forintból létesített napelemparkot a Videoton Holding Zrt. székesfehérvári ipari parkjában.

Bővített a Videoton

április 16, 2019 0

Több mint 8 milliárd forintos beruházással bővítette székesfehérvári gyárát a Videoton Electronic Assembly Services Kft.

Duplázott az Ikarus Járműtechnika

július 15, 2018 0

A tavalyi 462,4 millió forintos éves árbevételének több mint kétszeresét érte el a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. 2018 első fél évében – közölte a társaság igazgatója.

Még nincs is Audi Q6, de már nálunk készülnek az alkatrészei

május 24, 2018 0

A Hydro Extrusion Hungary Kft. (korábban Sapa) székesfehérvári présüzemében 21,8 millió euró (mintegy 6,9 milliárd forint) értékű beruházást valósított meg. Az alumíniumsajtoló és megmunkáló cégcsoport fejlesztéséhez a magyar kormány a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) értékelése alapján 1,15 milliárd forint egyszeri, vissza nem térítendő készpénztámogatást, illetve a beruházáshoz kapcsolódóan 1,46 milliárd forint fejlesztési adókedvezményt ítélt meg.

200 új munkahely Székesfehérváron

március 24, 2018 0

Székesfehérváron bővít az Arconic-Köfém Kft, amely 35 milliárd forint értékű új, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít. A beruházás 200 új munkahelyet teremt.

Új gyártócsarnokot épít a Videoton EAS

december 16, 2017 0

Saját erőből, ötmilliárd forintból épít új gyártócsarnokot a Videoton EAS Kft. Székesfehérváron: a húszezer négyzetméteres üzem számára további 2-2,5 milliárd forintból technológiai fejlesztést valósítanak meg és több száz munkahelyet hoznak létre.

Felvásárolták a székesfehérvári Sapát

október 8, 2017 0

Az eddig felerészben tulajdonos norvég Norsk Hydro ASA megvásárolta a szintén norvég Orkla ASA 50 százalékos tulajdonrészét a Sapa AS-ben, így a cég százszázalékos tulajdonosa lett – jelentette be a Sapa Profiles Termelő és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

3,5 tonna felett fizetni kell Székesfehérváron

január 6, 2017 0

Díjkötelessé vált januártól a 3,5 tonna feletti össztömegű járművek számára a 7-es és 8-as főutakat összekötő székesfehérvári új elkerülő út, de a 3,5 tonnás össztömeg alatt továbbra is ingyenes a szakasz használata.

A Videoton árbevétele megközelíti a 160 milliárd forintot

december 13, 2016 0

A Videoton Holding Zrt. 2016-os konszolidált árbevétele várhatóan mintegy 160 milliárd forint lesz – mondta az éppen 25 éve magántulajdonban lévő, magyar tulajdonú vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója. Széles Gábor közölte, hogy a cégcsoport termelő vállalatai az idén 5 százalékkal nőttek, ami az ország első 10 hónapban mért egyszázalékos ipari növekedéséhez képest kiváló adat.

Magyar gyárakat is bekebelez a Samsung

november 15, 2016 0

A Samsung Electronics 8 milliárd dollárért megvásárolja az amerikai székhelyű Harman International Industries céget, ami minden idők legnagyobb dél-koreai vállalatfelvásárlása a tengerentúlon.

1 2 3