Jótékonysági gyűjtés a Mercedesnél

december 20, 2019 0

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár ebben az évben is karácsonyi jótékonysági gyűjtést kezdeményezett. A vállalat idén decemberben már ötödik alkalommal hirdette meg az „Ajándékozz mosolyt!” adománygyűjtő akciót. A jótékonysági gyűjtés során a dolgozók különböző ajándékokat összeállítva kedveskedtek karácsonyi meglepetéssel a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Az előző évekhez hasonlóan a gyár tűzifa adományozással is segítette a rászoruló családokat.

AMG modellek Kecskemétről

október 29, 2019 0

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában idén harmadszor indul új modellek sorozatgyártása, ezúttal háromféle Mercedes-AMG Performance gyártása kezdődött meg.

Duális főiskolai nap a Mercedesnél

augusztus 1, 2019 0

Július 18-án a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a duális főiskolai képzésben résztvevő diákoké volt a főszerep: a harmadik alkalommal megrendezett duális hallgatói nap egymás megismeréséről és a játékos csapatépítésről szólt. A programok között volt a gyárral és a termeléssel kapcsolatos autóipari kvíz, ügyességi játék és kiscsoportos kreatív feladat is, amelynek során az egyes csapatoknak azt kellett bemutatniuk, hogy hogyan képzelik el a jövő autógyárát.

Íme, a legújabb magyar Mercedes

június 27, 2019 0

Néhány hónappal a CLA Coupé után a testvérmodell, az új CLA Shooting Brake első sorozatgyártott példánya is legördült a gyártószalagról a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Az új kompakt modellek bevezetésének sorozata, amely 2018 áprilisában Rastattban, az új A-osztály sorozatgyártásának elindításával kezdődött, a CLA Shooting Brake-kel most egy új mérföldkőhöz ért.

17 új Mercedes-busz jár Kecskeméten

május 27, 2019 0

Tizenhét korszerű, klímaberendezéssel felszerelt Mercedes-Benz Conecto Next Generation városi autóbuszt állított forgalomba Kecskeméten májustól a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (DAKK).

Mérnökhallgatókat díjaztak a Mercedesnél

április 24, 2019 0

A kecskeméti autógyár és a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara második alkalommal hirdette meg közös mérnökversenyét. A három hétig tartó verseny célja az volt, hogy a hallgatók gyakorlati megoldásokat dolgozzanak ki a Mercedes-Benz gyár mérnökei által kijelölt műszaki kihívásokra. Munkájukat a gyár szakmai mentorai támogatták.

Szeretik a Mercedest a dolgozók

április 15, 2019 0

Ismét a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb magyarországi munkáltató a magyar munkavállalók értékelése szerint – közölte a Randstad Hungary.

Bővített a kecskeméti beszállító

március 21, 2019 0

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. március 14-én avatta fel a megközelítőleg 600 millió forint értékű gyárbővítési beruházását Kecskeméten. A saját finanszírozású projekt keretében a vállalat az új egységgel 21 ezer négyzetméterre növelte a gyártó és raktárterületét kecskeméti telephelyén.

Íme, az új kecskeméti szépség

március 13, 2019 0

Genfben bemutatkozott az új Mercedes-Benz CLA Shooting Brake, mely elődmodelljéhez hasonlóan szintén a kecskeméti gyárban készül. A modell piaci bevezetése 2019 szeptemberében történik meg.

Több mint 190 ezer Mercedest gyártottak a kecskeméti dolgozók

március 2, 2019 0

Tavaly is meghaladta a 190 ezret a kecskeméti Mercedes-gyárban készült autók száma, a teljes magyarországi értékesítése pedig megduplázódott 2015-höz képest. A Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Mercedes autók gyártója, a stuttgarti székhelyű Daimler AG tavaly világszerte 3,4 millió járművet adott el 2018-ban.

Új gumiipari technológiát dolgoztak ki Kecskeméten

február 20, 2019 0

Egy új technológiát dolgozott ki a hőre keményedő alapanyagok jobb feldolgozhatóságának érdekében a kecskeméti Kereken-Pálya Kft. vezette konzorcium, melynek közel egymilliárd forint összköltségű projektjét a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatta – közölte a cég az MTI-vel.

Íme, a legújabb magyar autó – szebb, mint valaha

január 9, 2019 6

A CES keretein belül bemutatkozott az új, hazánkban gyártott Mercedes-Benz CLA Coupé, mely figyelemfelkeltő formatervvel és rendkívül intelligens megoldásokkal érkezik. Az MBUX belső tér asszisztenstől kezdve, amely a vezérlési parancsokat akár kézmozdulatok alapján is képes teljesíteni, a kiterjesztett valóságú (AR) navigáción keresztül az egyedi fitness-javaslatokat felvonultató testedző funkcióig az új CLA számtalan okos megoldással büszkélkedhet.

Béremelés Kecskeméten

december 6, 2018 0

Sikeres bérmegállapodást kötött a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban a cégvezetéssel az MBMH Vasas Alapszervezet – adta hírül a szakszervezet.

1 2 3 4 5 6