200 millió euróból bővíti lipcsei üzemét a BMW
A BMW AG konszern 200 millió eurót invesztál lipcsei üzeme kapacitásának a bővítésébe és az automatizálás modernizálásába – jelentette be az autógyár.
A BMW AG konszern 200 millió eurót invesztál lipcsei üzeme kapacitásának a bővítésébe és az automatizálás modernizálásába – jelentette be az autógyár.
Romániában 17 százalékkal nőtt az új járművek értékesítése az első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete.
2018-tól a General Motors minden modelljének lesz turbós változata. Szentségtörésnek tűnhet, hogy az amerikai szabadidő-autókban kétliteres, négyhengeres motor dolgozik, de a vállalat szerint az új turbós motorok kielégítik a vásárlói igényeket, ugyanakkor pedig takarékosabbak elődeiknél.
Elemzők várakozását meghaladó lett a Honeywell International ipari konglomerátum második negyedévi profitja, miután a becsültnél nagyobb volt a bevétele a legfontosabb, repüléstechnikai ágazatban.
Európa legnagyobb autóipari vállalata közölte, hogy az év első hat hónapjában 5,2 millió gépkocsit adott el, 0,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Egyedül júniusban 921 ezer autót értékesített, ez 4,2 százalékkal több, mint tavaly júniusban.
Teljesen kitiltják a motorkerékpárokat Hanoi belvárosából 2030-ig.
A BorgWargner jelentős előrelépést tesz az elektromos technológiák területén azzal, hogy felvásárolta a Sevcon vállalatot.
A dízelmotorok kitiltásának és károsanyag-kibocsátásának napirenden tartása a közbeszédben a dízeljárművek ellen indított kampány része – jelentette ki Matthias Müller, a Volkswagen AG vezérigazgatója a Neue Züricher Zeitung lapnak adott interjúban.
Végrehajtotta próbarepülését a tömeggyártásra szánt kínai CH-5-ös pilóta nélküli repülőgép az észak-kínai Hopej tartományban.
A Volkswagen leányvállalata, a német Porsche AG az idei első félévben történetének legjobb eladási volumenét érte el – derül ki a vállalat honlapján közzétett adatokból.
A német autóipari alkatrész és berendezés beszállító konszern, a Continental önvezető robottaxi technológia kifejlesztésén dolgozik.
Tehergépjármű-gyártók ellen nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál a Waberer’s az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt.
A Volkswagen-csoport szakemberei a gyártást és logisztikát segítő virtuális valóság (VR) alkalmazásokat fejlesztettek ki, amelyek lehetővé teszik, hogy több résztvevő egy virtuális szobában találkozzon.
Az előző két hónapban mért visszaesés után júniusban növekedett az új autók eladása Kínában, jelezve, hogy az autógyártók megbirkóztak a forgalmiadó-kedvezmény csökkentésének problémájával.
A francia autóipari Sicta Kft. 3,4 milliárd forintos beruházással bővíti felsőzsolcai alkatrészgyárát, ebből a magyar kormány 437 millió forint támogatást biztosít, amely a teljes fejlesztés 13 százaléka – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Tesla még két-három új óriásüzem megépítését tartja szükségesnek a következő néhány évben az Egyesült Államokban – jelentette be Elon Musk vezérigazgató.
Javult az első félévben a Volkswagen konszern VW márkájának az eredménye. A konszern legnagyobb forgalmú márkája az elkövetkező években eredményességének további javulását várja és világpiaci vezető szerepre tör az elektromos modellek gyártásában.
Copyright © 2025