Jól megy a Continentalnak
Jelentősen nőtt a Continental AG német autóipari beszállító és abroncsgyártó konszern harmadik negyedéves profitja éves összevetésben a cég eredmény-beszámolója szerint.
Jelentősen nőtt a Continental AG német autóipari beszállító és abroncsgyártó konszern harmadik negyedéves profitja éves összevetésben a cég eredmény-beszámolója szerint.
Elkészült októberben a kétmilliomodik autó a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, amely egy tisztán elektromos hajtású, kék, ötüléses EQB – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
A BYD, mint a világ vezető új energiával (NEV) hajtott járművek gyártója, október 15-16-án tartotta meg beszállítói fórumát Budapesten, amely során 112 magyar és Magyarországon működő vállalat mutatkozhatott be a BYD hét szakmai bizottsága előtt.
Egy vállalat több évtizeden át tartó stabilitásához épp úgy hozzájárulnak a megbízható, jó ár-érték arányú termékek, a kiszámítható és korrekt működés, mint az elkötelezett munkatársak. Szabó Ákos, a Magyar Suzuki karbantartó mérnöke munkájának nagy részében a stabil termelésért felel. Mint mondja, azt szereti a munkájában, hogy változatos, mindezt teheti egy támogató, jó hangulatú környezetben.
Közép-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó készült. Megnéztük hogyan zajlik a gyártás és még a munkások koreai menüjébe is belekóstoltunk.
Átadták a német ZF technológiai cégcsoporthoz tartozó ZF Chassis Modules Hungary Kft. új autóipari gyártócsarnokát Kecskeméten – közölte a cég.
Mi a fontosabb egy pályafutása elején járó szakembernek: a magas fizetés, a továbbképzési lehetőségek, a biztonságos és inspiráló munkakörnyezet, a jó kollégák, vagy az izgalmas feladatok? Szerencsés az, aki egy helyen megtalálja mindezt. A Magyar Suzuki mérnöke úgy érzi, az esztergomi autógyártónál megtalálta a számítását.
Várhatóan 2025 tavaszára készül el teljes egészében a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZone járműipari tesztpálya új része, a nagy sebességű oválpálya-elem, amelyen óránként 250 kilométeres sebességig tudnak teszteket végezni a szakemberek – jelentette be a Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség.
Felavatták a Nokian Tyres nagyváradi gumiabroncsgyárát a finn vállalat vezetőinek és a bukaresti kormány képviselőinek jelenlétében.
CEE Forum for the Automotive Transition 2024 címmel nemzetközi konferenciát szerveznek október 2-án a Bálnában.
Szeptember 20-án hivatalosan is elindult a Barcelonában tervezett és Győrben gyártott Cupra Terramar sorozatgyártása az Audi Hungariánál. A győri vállalat 2022-ben jelentette be, hogy járműgyártási portfóliója egy további konszernmárka termékével bővül. A jövőben 3500 munkatárs dolgozik Győrben az Audi Q3 és Q3 Sportback modellek mellett a Cupra Terramaron.
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát az osztrák motorgyár mostantól nem földgáz elégetéséből nyeri ki, hanem egy közeli biomassza-erőműből érkező hőre támaszkodik. Az energiaváltást, amellyel a BMW hatékonyan csökkenti tovább ökológiai lábnyomát, szimbolikusan Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja és Arnold Schwarzenegger közösen végezte el. Mi pedig meglestük, hogyan készülnek a V8-asok…
A Toyota-csoport új generációs típusaiba szánt, nagy teljesítményű központi számítógépeket a világ második legnagyobb autóipari beszállítója, a Denso fogja készíteni, méghozzá egy olyan, forradalmian újszerű üzemben, ahol egyáltalán nem dolgoznak majd emberek.
Megkezdte működését a Hydro Extrusion Hungary Kft. új alumínium-újrahasznosító üzeme Székesfehérváron, a 90 ezer tonna éves kapacitással rendelkező öntödét szeptember elején avatták fel.
A Chery az egyik legnagyobb kínai autóexportőr. Az azonban kevésbé közismert, hogy a vállalat központi fejlesztő- és gyártóüzeme is rekordokkal büszkélkedhet. A létesítmény méretei is impozánsak, ám igazán vezérlő és fejlesztő rendszereivel emelkedik ki a világon.
A kínai beszállítók követik hazai autógyártóikat a globális terjeszkedésben. Ennek következtében a német vállalatok számára a németországi és európai verseny is jelentősen kiéleződik.
A BMW debreceni gyárának épületei hamarosan elnyerik végső formájukat. 2023 áprilisában érte el legmagasabb pontját a gyár legmagasabb épülete. A 26 méter magas, háromszintes, 90 ezer négyzetméter alapterületű komplexum bokrétaavatója az egyike volt a tavalyi első mérföldköveknek. Kicsivel több mint egy évvel később pedig a legmodernebb technológiát képviselő festőüzem lesz a járműgyár elsőként beindított részlege.
Copyright © 2026