Németország évek óta a legnagyobb tőkebefektető Magyarországon

november 28, 2016 0

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által közösen szervezett Konjunktúra-Fórum 2016 célja a két ország hagyományosan szoros és sikeres gazdasági együttműködését érintő jövőbeni fejlesztési lehetőségek és irányok megvitatása volt.

8×8-as páncélosokat gyárt Románia

november 28, 2016 0

Nyolckerék-meghajtású csapatszállító páncélosok gyártására alapított vegyesvállalatot Romániában a német Rheinmetall Landsysteme és az Uzina Automecanica Moreni.

Terjeszkedik az Apollo Tyres

november 25, 2016 0

Hivatalosan is átadta új, Ázsiáért felelős globális fejlesztőközpontját az Apollo Tyres Indiában. Ezzel egy időben bejelentették: megkezdik hetedik gyáruk építését is, ami a Gyöngyöshalászon most épülő üzemet követi a sorban. Ahogy megkezdi a termelést a magyarországi üzem, és az itt készülő termékek az európai piacra kerülnek, ez a régió adja majd a cég bevételének felét – mondta Neeraj Kanwar, az Apollo Tyres alelnöke és ügyvezető igazgatója.

A ThyssenKruppal is megállapodott a kormány

november 25, 2016 0

Magyarországnak vezető szerepe lehet az autóipari újításokban azzal, hogy a ThyssenKrupp hosszú távon elkötelezi magát az ország mellett – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a kormány és a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. stratégiai partnerségi megállapodásának aláírása után.

Részben magyar alkatrészekből készülnek az új IC+ kocsik

november 25, 2016 0

Húsz nemzetközi forgalomra alkalmas, IC+ vasúti személykocsi gyártását készíti elő a MÁV-Start Zrt. A 200 kilométer/órás sebességre képes járművekhez szükséges forgóváz és fékrendszer alkatrészcsomagok együttes beszerzésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Siemens Zrt. és a Knorr-Bremse konzorciumának ajánlata bizonyult a legjobbnak. A felek bejelentése szerint az eszközöket részben Magyarországon gyártják majd. A Siemens-Knorr Konzorcium az alkatrészcsomagok szállítását 2017 áprilisában kezdi.

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a beszállítók

november 25, 2016 0

A járműipari elektromosítás és digitalizáció miatt kevesebb, de magasabban képzett alkalmazottra lesz szüksége a harmadik legnagyobb német ipari ágazatnak, az autógyártásnak.

Tízmilliárdos fejlesztés Budapesten

november 24, 2016 0

Három év alatt tízmilliárd forint értékben fejleszti budapesti üzemét a Siemens Zrt., egyúttal több mint 150 magasan képzett műszaki szakembert vesz fel a telephelyre – jelentette be Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója. A hat hektáron elterülő Siemens Power and Gas budapesti, Késmárk utcai üzeme gáz- és gőzerőművekbe gyárt turbinalapátokat és nagy méretű acélkomponenseket.

Helyreállt a termelés a kecskeméti Mercedesnél

november 24, 2016 0

A Vasas Szakszervezeti Szövetség újabb eredménytelen bértárgyalását követően három munkaterületen, hatvan dolgozó tartott kétórás sztrájkot csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban. A termelés a munkabeszüntetést követően helyreállt.

2610,7 milliárd forintra növelte árbevételét az Audi Hungaria

november 24, 2016 0

Nyolc és fél százalékkal, 5255,3 milliárd forintra nőtt tavaly 2014-hez képest a Győr-Moson-Sopron megyei cégek nettó árbevétele, amelynek több mint hetven százaléka a feldolgozóiparban, ezen belül járműgyártásban keletkezett – hangzott el a megye legnagyobb vállalkozásainak adatait tartalmazó kiadvány győri bemutatóján.

Mozdulatelemzőt alkalmaz az Audi Hungaria

november 23, 2016 0

Az Audi Hungaria új eszközt állított az ergonómia szolgálatába: a világviszonylatban is egyedülálló mozdulatelemző rendszer digitalizálja az emberi mozgást, mely segíti a nem ergonomikus mozdulatok felismerését, így lehetővé teszi a munkahelyek és munkafolyamatok ergonómiai szempontok szerinti kialakítását, optimalizálását.

Trump otthon tartja az autóipart

november 23, 2016 0

Donald Trump megválasztott amerikai elnök videoüzenetet tett közzé, amelyben kifejti, hogy első hivatali napján milyen fontos döntéseket hoz majd.

Kaméleon az Audi gyárban

november 23, 2016 0

Az Audi Tech Day nem amatőröknek való. Úgy záporoznak az ipar 4.0, digitalizáció, együttműködő robot, startup, 3D nyomtatás, modularitás, taktidő, smart factory, lézer, hozzáadott valóság, okos szemüveg, big data, data lake, CKD, munkatárs irányítás kifejezések, mint egy Calgary Flames Vancouver Canuks hokimeccsen a pofonok. Ingolstadtban jártunk, okos gyártást láttunk.

Chevrolet Bolt az év zöld autója

november 22, 2016 0

A nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit a Los Angeles-i Autószalon, amelyet az amerikai gyártók tanulmányautói mellett az európai cégek világpremierjei jellemeznek az idén.

Minden nyolcadik autóipari munkahely veszélyben van

november 22, 2016 0

Az elektromos mobilitás terjedése több tízezer autóipari munkahelyet veszélyeztet Németországban – írja a Bild am Sonntag lapban megjelent cikkében Ferdinand Dudenhöffer, a duisburgi egyetem professzora, a CAR autóipari kutatóintézet vezetője.

Még ingyen tankolhatnak a villanyautósok

november 22, 2016 0

Várhatóan 2017 végére elkészíti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók által vételezhető áram árszabályozását – írta az NGM tájékoztatására hivatkozva a Világgazdaság.

1 200 201 202 203 204 240