Több mint 31 ezer kínai autót vettek az oroszok

február 20, 2018 0

Az Autostat adatai szerint a tavalyi évben összesen 31 905 kínai gyártmány talált gazdára, négy százalékkal több, mint a 2016-ban (30 736 jármű). A kínaiak közül a Lifan piaci részesedése 53 százalék volt az orosz piacon, ezzel megtartotta a szegmensben hétéves vezető szerepét. A Lifan összesen 16 964 járművet adott el, 3 százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban, azonban az elsőség így is megmaradt.

Megtorpant a Jaguar Land Rover

február 19, 2018 0

A Tata Motors indiai járműgyártó profittal zárta a tavalyi utolsó negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után, a nyeresége azonban csaknem a fele volt a vártnak, részben a tulajdonában lévő Jaguar Land Rover (JLR) eladásnövekedésének lassulása miatt.

Milliárdos állami támogatással hoz létre K+F központot Győrben az Audi

február 19, 2018 0

Ötödrészben kormányzati támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatási-fejlesztési központot Győrben az Audi – jelentette be a járműgyártó magyarországi leányvállalata fennállásának 25. évfordulóján rendezett budapesti eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Vasembereket dolgoztat a Ford – videóval

február 19, 2018 0

A testen viselhető külső váz segítségével a felhasználók könnyebben mozgathatnak nehéz tárgyakat. Most pedig ez az eszköz egy autógyár szerelőszalagja mellett is megjelenik.

Magyar szerszámkészítő lányt díjazott a VW

február 18, 2018 0

A Volkswagen-csoport „Best Apprentice Award 2017” díjjal tüntette ki legjobb szakmunkástanulóit a kimagasló szakmai teljesítményükért. A kitüntetést 19 szakmában 43 telephely 46 szakmunkástanulója nyerte el, köztük egy magyar lány: Sarok Réka Rebeka, a győri Audi Hungaria szerszámkészítője.

Kapott még négy évet a Jumbo

február 18, 2018 0

Újabb áruszállító Boeing 747 Jumbo jeteket és 767-eseket rendelt a nemzetközi szállítmányozó, a UPS, a megrendeléssel legalább 2022-ig gyártásban marad az ikonikus 747-es.

Nagyot szakított a Suzuki

február 18, 2018 0

Jelentősen, 68 százalékkal emelkedett a Suzuki negyedéves működési nyeresége Európában és Japánban, továbbá a legnagyobb autó- és motorkerékpár-piacának számító Indiában.

1,77 milliós prémiumot kapnak a Mercedes dolgozói

február 17, 2018 11

A Daimler AG 130 ezer németországi alkalmazottja 5700 eurót (átszámítva mintegy 1,77 millió forintot) kap bónuszként a vállalat tavalyi kimagasló eredményei alapján. Ekkora összeget a Mercedes még sosem fizetett, a mostani rekord a konszern történetében – írja a német Bild.

Helyén marad az Audi főnöke

február 16, 2018 0

A konszern dolgozóinak küldött elektronikus levélben tagadta Matthias Müller, a Volkswagen AG vezérigazgatója Rupert Stadler elmozdításának a hírét a prémium kategóriás modelleket gyártó leányvállalat, az Audi éléről.

Nagyon megy a Hondának

február 16, 2018 0

A Honda Motor japán autógyártó profitja éves összevetésben megháromszorozódott a tavalyi utolsó negyedévben, elsősorban az eladások növekedésének, a költségcsökkentési intézkedéseknek és a devizaárfolyamok kedvező alakulásának a hatására.

Erősebb lett a kazah járműipar 2017-ben

február 15, 2018 0

Kazahsztánban 2017-ben 19 ezer 547 járművet gyártottak, ez 2,5 százalékos növekedés a 2016-os évhez képest. A két évig tartó folyamatos csökkenés után tavaly végre növekedésnek indult az ország járműgyártása, jelenti a KazAvtoProm. A személyautók gyártása nőtt különösen nagyot, a csaknem 20 000 új járműből 16 789 személyautó.

Lendületben a magyar autópiac, élen a Suzuki

február 14, 2018 0

Januárban az előző év azonos időszakához képest 38,5 százalékkal több, 8891 új személyautót és 36,2 százalékkal több, 1648 kishaszon-járművet helyeztek forgalomba – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE).

15 millió új autót adtak el az EU-ban tavaly

február 13, 2018 0

Idén egy százalékra lassul az új autók eladásának a növekedése az Európai Unióban a 2017. évi 3,4 százalék bővülés után – közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA).

Összeborul a BMW és a Mercedes

február 12, 2018 0

Autómegosztó szolgáltatásának egyesítésére készül két német autógyártó társaság, a BMW és a Daimler – írta a Handelsblatt című német üzleti lap.

Újabb 100 magyar busz áll forgalomba

február 12, 2018 1

Száz újabb Credo buszt ad át március végéig a regionális közlekedési társaságoknak a gyártó Kravtex-Kühne csoport – közölte Tormássy Attila, a Kravtex-Kühne csoport marketing-kommunikációs vezetője.

1 30 31 32 33 34 80