Milliomos a kecskeméti Mercedes

szeptember 12, 2018 0

Legördült a gyártósorról az egymilliomodik személyautó, amely büszkén viselheti a „Made in Kecskemét” feliratot. A Mercedes-Benz gyár folyamatos fejlődését az is jól mutatja, hogy a 2012-es termelési starthoz képest mintegy 4 esztendőre volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön az első 500 000 autó, de a második félmillióhoz már mindössze két és fél évre volt szükség.

Kész van az Opel

szeptember 10, 2018 0

Szeptember 1. után új autókat csakis a WLTP-menetciklus szerinti típusbizonyítvánnyal lehet forgalomba bocsátani. A rövidítés a Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure (világszerte egységes könnyű gépjármű tesztelési eljárás) kezdőbetűiből áll össze, a teszt a ténylegeset megközelítő fogyasztási adatokat eredményez. Az Opel idejekorán átállt ezekre az előírásokra, és továbbra is korlátozás nélkül tudja kínálni teljes portfólióját – valamennyi személyautója „WLTP-kész“.

Már több, mint kétszázezer új autó készült Szentpéterváron idén

szeptember 7, 2018 0

Az Auto-Dealer-SPb adatai szerint eddig 2018 júliusáig Szentpéterváron 205 800 Hyundai, Nissan és Toyota modellt gyártottak, ez a szám 8 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Csak júliusban 22 600 autó készült a városban, ez 9 százalékos növekedést jelenti a tavalyi évhez képest. A szokásos vállalati szabadságok idén július 23-án kezdődtek a Nissannál, a Hyundai alkalmazottjai már a hónap közepétől nem dolgoztak, míg a Toyotánál július 26-án kezdődött meg a szünet.

Ilyennek látja az Audi a jövő sportkocsiját

szeptember 6, 2018 0

Első ízben mutat be dizájntanulmányt az Audi Monterey-ben, a Pebble Beach Automotive Week alkalmával. A tisztán elektromos hajtásrendszerű Audi PB18 e-tron már a holnap nagyteljesítményű sportautójának radikális víziója.

Tőzsdére megy az Aston Martin

szeptember 3, 2018 0

Az Aston Martin sportautógyártó azt tervezi, hogy még az idén, valószínűleg az ősszel végrehajtja első nyilvános részvénykibocsátását (IPO) a londoni börzén.

Elindult Győrben az Audi Q3 gyártása

szeptember 2, 2018 0

Legördült az Audi Q3 második generációjának első modellje az Audi Hungariánál: az első győri prémium kompakt városi terepjáró turbókék színben készült el. Az Audi négy motorizáltsági változatban szállítja az új Q3-at, három benzines és egy dízel verzióban, kombinálva elsőkerék- vagy quattro-meghajtással.

Tarol a kínai autógyártó

augusztus 29, 2018 0

Jelentősen, 36 százalékkal 53,7 milliárd jüanra (2188 milliárd forint) emelkedett a Geely kínai járműgyártó adózott eredménye az idei első fél évben.

A jövőbe fektet a Volkswagen

augusztus 28, 2018 0

Több milliárd eurót fordít digitalizált járműtechnológiai és informatikai hálózati technológiai fejlesztésekre, valamint mobilitási szolgáltatásokra a Volkswagen – jelentette be Berlinben a konszern.

Megtorpedózták a Tesla főnökét

augusztus 26, 2018 0

Közel három héttel azután, hogy a Tesla elnök-vezérigazgatója cégének tőzsdei kivezetéséről beszéltt, Elon Musk a hétvégén bejelentette, hogy eláll ettől a szándékától.

Jelentős ingadozásokra számít az Audi

augusztus 24, 2018 0

2018 első félévében az Audi-csoport 31,2 milliárd euróra növelte forgalmát, működési eredményét pedig 2,8 milliárd euróra. A négykarikás márka működési eredménye a forgalom arányában stabil növekedést mutatott és elérte a 8,9 százalékot, mint az előző év első felében is. Az éves jelentés előjelzései szerint a vállalat jelentős pénzügyi és volumen-ingadozásra számít 2018-ban.

Erős első félévet zárt a Volkswagen

augusztus 24, 2018 0

Sikeres évkezdetet követően a második negyedév során is kedvezően alakultak a Volkswagen gazdasági mutatói. Az első félévben a márka egyaránt jelentősen növelte értékesítési forgalmát, működési eredményét és értékesítési nyereségarányát.

Rendezte sorait az Audi Amerikában

augusztus 14, 2018 0

Nem egész három évvel a dízel témakör kezdetét követően az Audi immár minden dízelmotorjára kínál konkrét megoldást az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, az illetékes hatóságok ugyanis az öt motorgenerációból az utolsó esetében is hozzájárultak a javasolt intézkedéscsomaghoz.

Ilyen lett a legnépszerűbb magyar autó

augusztus 10, 2018 0

Már nem kell sokat várnunk a megújult Suzuki Vitarára, ugyanis a továbbfejlesztett modell idén ősztől a hazai vásárlók számára is elérhető lesz. Az új Vitara elődjének izgalmas és stílusos továbbgondolása: Magyarország legnépszerűbb, egyben a Suzuki legsikeresebb modellje számos új biztonsági funkcióval érkezik.

Rohamtempót diktál a Volkswagen

augusztus 9, 2018 0

Rekordnyeresége segítségével rohamtempót diktál a Volkswagen AG az elektromos mobilitás felé vezető úton: a konszern a nagy autógyárak közül elsőként óriásprojektet indít a következő generációs akkumulátorok gyártására.

Csökkenti a termelést az Opel

augusztus 8, 2018 0

Csökkenteni készül néhány üzemében termelését az Opel az Automobilwoche hírportálnak a Mainzer Allgemeine Zeitung értesülésére hivatkozó beszámolója szerint.

Hibrid motorokat is gyárt az Audi Győrben

augusztus 7, 2018 0

Elindult az úgynevezett lágy hibrid technológiával készülő négyhengeres dízelmotorok sorozatgyártása az Audi Hungaria Zrt.-nél, ezzel a vállalat növelte motorgyártása termékkínálatát.

1 20 21 22 23 24 80