Újabb megaberuházás Miskolcon
A német tulajdonú Robert Bosch Power Tool Kft. európai akkumulátor kompetencia központot hoz létre, és bővíti szerszámgép összeszerelő kapacitását Miskolcon, a beruházás összesen mintegy 14 milliárd forintba kerül.
A német tulajdonú Robert Bosch Power Tool Kft. európai akkumulátor kompetencia központot hoz létre, és bővíti szerszámgép összeszerelő kapacitását Miskolcon, a beruházás összesen mintegy 14 milliárd forintba kerül.
Sokak álma, hogy hátul hajtó, farmotoros kocsiban mutassa meg vezetői képességeit. Nekem sikerült. A kis lódarázsban élmény volt minden perc, amit nem az autópálya belső sávjában töltöttem. A Renault Twingo GT-t magyar tervező rajzolta, szlovén munkások szerelték össze, de számos alkatrésze nálunk készült.
Egymilliárd forintot meghaladó összeget fordít kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitásának bővítésére 2019 április végéig egy, az Európai Unió által támogatott projekt keretében a TDK Hungary Components Kft. – közölte a cég vezetése.
Az óceán halállománya jó ideig kimeríthetetlennek tűnt, azonban az 1960-as évek óta a halfogyasztás egy főre jutó adagja – ami földünk lakossága számára fontos proteinforrásnak számít – közel a duplájára emelkedett. Az óceánokat kizsákmányoltuk, az állományok mértéke így drasztikusan lecsökkent. Ma a világ halfogyasztásának közel fele édesvízi vagy sósvízi akvakultúrából, például a Norvég fjordoknál és öblöknél található lazacfarmokból származik.
Pénzügyileg eredményesen lezárta befektetését a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SzTA) a bonyhádi székhelyű, bőrbevonatú autóalkatrészek gyártásával foglalkozó Schaefer-Oesterle cégben – közölte a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Az autóipari cég a befektetési időszak alatt közel 1 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket, foglalkoztatottsági létszámát pedig megduplázta.
A dél-koreai tulajdonú, autóalkatrész-gyártó Hanon Systems Hungary Kft. összesen 36,7 milliárd forint új beruházást hoz Székesfehérvárra, Pécsre és Rétságra.
Új üzemcsarnokkal bővítette kapacitását a győri Jankovits Engineering Kft., a beruházással javul az egyedi gépgyártó vállalat versenyképessége.
A Volvo és a Luminar az autonóm technológia új szintjét mutatta be a Los Angeles-i Autószalonon.
A következő években a megújulásra képes kis- és középvállalkozások lesznek a hazai gazdaság és ipar fejlődésének meghatározói – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára az SBS Kft. automata alapanyag-tároló csarnokának átadó ünnepségén, Erdőtelken.
Az elektromosítás már most is – amikor még csak nem is az elektromosan hajtott járművek jelentik a domináns technológiát – képes jelentősen hozzájárulni a tisztább városi mobilitás céljának eléréséhez. A Continental fejlesztésének köszönhetően ugyanis az üzemanyag-hatékony dízelmotorok képesek valós vezetési körülmények között is 35 mg/km alatti kibocsátást elérni, miközben akár 10 g/km-rel is csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátás értéke.
A Gefco az Actility-vel és a Wakeóval közösen fejleszti új termékkövetési megoldását a motorkerékpár szállítmányok nyomon követésére.
Tavaly 36 középiskolai diák tett sikeres Europro B2-es üzleti angol nyelvvizsgát a Tungsram Future Talents programja keretében. Idén már öt iskolában csaknem száz tanuló készül a vizsgákra.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával fejleszti új navigációs rendszerét a magyar székhelyű NNG. A szoftver már az NDS (Navigation Data Standard) nemzetközi szabványának is teljes körűen megfelel majd, biztosítva ezzel a jövő évtized autóival való kompatibilitást.
A nagyvállalati beruházási támogatás keretéből elnyert 441 millió forintos kormányzati támogatással, mintegy 1,1 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházás valósul meg a Ferrokov Vas- és Fémipari Kft.-nél.
Tizenötödik születésnapját ünnepli idén az egri és maklári telephelyekkel üzemelő Robert Bosch Automotive Steering Kft. A kezdetekben mindössze 35 főt foglalkoztató vállalatnál ma már több mint 1100-an dolgoznak, és a világ minden részére, több mint 100 járműgyártónak szállítanak alkatrészeket.
Befejeződött a külföldi egységek csatlakozása a Tungsram-csoporthoz, ezzel 22 országban működő 23 leányvállalat tartozik a magyarországi központhoz – közölte a társaság az MTI-vel.
A repülőgép alkatrészeket tervező és gyártó Diehl Aviation gépészeti tervező laboratóriumot létesített a Debreceni Egyetem (DE) gépészmérnöki tanszékén.
Copyright © 2025