Kisvárdán bővít a Tungsram
A Tungsram-csoport 1,5 millió dollár értékben bővíti kisvárdai gyárát, az új üzemben repülőgéphajtőmű-alkatrész karbantartást végeznek majd a General Electric (GE) repüléstechnikai üzletágának – közölte a Tungsram.
A Tungsram-csoport 1,5 millió dollár értékben bővíti kisvárdai gyárát, az új üzemben repülőgéphajtőmű-alkatrész karbantartást végeznek majd a General Electric (GE) repüléstechnikai üzletágának – közölte a Tungsram.
Az év első négy hónapjában 23 cég kapott magyarországi gyáralapításra összesen 43,3 milliárd forintot a külgazdasági tárcától egyedi kormánydöntéssel – írja a Világgazdaság.
Megkezdte a munkaerő toborzását leendő miskolci üzeméhez a Lufthansa Technik. A világ vezető repülőgép-szolgáltatója 43 milliárd forintos beruházással húszezer négyzetméteres csarnokot épít a borsodi megyeszékhelyen, amelyben négyszáz, magasan képzett munkavállalót terveznek hosszú távon foglalkoztatni.
Megkezdődött egy új gépsor telepítése a japán tulajdonú AGC autóüveggyár tatabányai üzemében, a beruházás értéke meghaladja a 4 milliárd forintot, és közel 20 százalékkal bővíti az üzem kapacitását – mondta el az MTI-nek a vállalat ügyvezetője.
Komoly problémát okoz a nagyobb építőipari, vagy mezőgazdasági munkagépflottát üzemeltetők számára, ha nem tudják, pontosan merre járnak, mióta üzemelnek a járműveik. Különösen fontos ez nagy és bonyolult építkezések esetén, ahol a gépek ebből eredő kihasználatlansága a termelékenységre is negatív hatással lehet. A Bosch új IoT-alapú, hálózatba kapcsolt eszközkereső megoldása segít, hogy a munkagépeket és egyéb járműveket a leghatékonyabban tudják használni az építési és mezőgazdasági területeken azzal, hogy folyamatosan nyomon követi és elemzi a járművek helyzetét.
Felvásárolja a Mol csoport a műanyag-újrahasznosítással foglalkozó Aurora csoportot, amely több német autógyárral és műanyagfeldolgozóval áll kapcsolatban.
A magyar gazdaság tavalyi, kiemelkedő, 5 százalékos gazdasági növekedése is megalapozta, hogy az itt működő német cégek stabilnak és jónak tartják a magyar gazdasági környezetet – mondta a pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) rendezvényén, Budapesten, ahol a kamara 2019. évi konjunktúrajelentését mutatták be.
A Continental makói üzeme cáfolta, hogy csoportos leépítést terveznek. Bár az iparági csökkenés következtében tényleg történt létszámkorrekció, nem terveznek nagyarányú, csoportos leépítést – reagált a Délmagyar érdeklődésére a cégcsoport.
Több mint 8 milliárd forintos beruházással bővítette székesfehérvári gyárát a Videoton Electronic Assembly Services Kft.
Bokrétaavató ünnepséget tartottak az NI Hungary Kft. debreceni gyárában, miután elérte legmagasabb pontját a vállalat legújabb, negyedik épülete.
A világ egyik vezető iparirobot-gyártó cége, a japán Yaskawa Electric Corporation megnyitotta új európai gyárát, az Európai Robotika R&D Központot a dél-szlovéniai Kocevje városában – közölte a helyi média. Ez az első ilyen létesítmény Európában.
Több mint 45 vállalat képviselte az Észak-Magyarországi régió járműiparát az április 4-én tartott B2B Miskolc üzleti találkozón mely a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) közös szervezésében az év első vidéki járműipari B2B találkozója volt.
Magas hozzáadott értéket és technológiai színvonalat képviselő munkahelyek jönnek létre százas nagyságrendben Magyarországon a most aláírandó magyar-ohiói gazdasági együttműködési megállapodás eredményeképpen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Oliver Schatz, aki 6 évig volt a budapesti fejlesztési központ vezetője és emellett a Robert Bosch Kft. egyik ügyvezető igazgatója, a németországi Reutlingenben folytatja pályafutását, ahol a gépjármű-elektronika üzletágon belül a félvezetők részlegen egy új üzleti terület kialakításának stratégiai feladatait látja el. Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője ezentúl a Robert Bosch Kft. ügyvezetését egyedül látja el. A fejlesztési központ vezetőjének április 1-jétől Szászi Istvánt nevezték ki.
A korábbi évekhez képest felére csökkenhet a Videoton vállalatcsoport árbevétel-növekedése, míg az elmúlt 6-7 évben rendre tíz százalék körül alakult, addig most 5 százalék bővülés látszik reálisnak – mondta a cégcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-nek.
Több mint 1,5 milliárd euró bevétele lett a Boschnak az elmúlt négy évben az Ipar 4.0 alkalmazásokkal, amelyek mára a gyárak világának határozottan kifizetődő részévé váltak. A vállalat tervei szerint 2022-ben az Ipar 4.0 egymilliárd euró feletti éves árbevételt jelent majd.
Részt vállal az egyik legnagyobb kínai állami energiatermelő cég első nagyméretű gázturbina típusának kifejlesztésében a német Siemens, amely ezzel új versenytársat teremt magának, és nagy kockázatot vállal – írta a Handelsblatt című német üzleti lap.
Copyright © 2025