5500 Volkswagent adtak el idén a hazai kereskedők
A magyarországi újautópiac átlagos növekedését meghaladó bővülést tervez a Volkswagen márka eladásában az idén a Porsche Hungaria.
A magyarországi újautópiac átlagos növekedését meghaladó bővülést tervez a Volkswagen márka eladásában az idén a Porsche Hungaria.
300 millió eurót tervez költeni a Bosch mesterséges intelligencia fejlesztésére az elkövetkezendő 5 évben. A munkába körülbelül 100 indiai, amerikai és német szakember kapcsolódik majd be.
A húros hangszerek működésének alapelvéből ihletet merítve helyezi új alapokra az autók audiorendszerét a Continental. A technológiai vállalat a hagyományos hangfalakat olyan aktuátorokkal helyettesíti, amelyek a járműben található bizonyos felületek vibrációjával képeznek hangot.
A PSA-csoport háromhengeres 1,2 literes turbós benzinmotorokat gyártat majd partnere, a Dongfeng Motor Company által Kínában, terveik szerint ezeket importálják Európába az új Peugeot és Citroen modellekbe. A lépést azzal indokolták, hogy így száz százalékban használják ki ázsiai üzemeik gyártókapacitását.
Nagyszabású beruházásokat tervez az indiai Apollo Tyres 2017-2018-ban. A cég vezérigazgatója, Onkar S Kanwar Kochiban arról beszélt, üzemeket akarnak fejleszteni és bővíteni Indiában, ezzel növelve az anyaország létesítményeinek gyártókapacitását.
Július 12-én a Volkswagen itthon is bemutatta a Volkswagen CC utódját, az Arteont. A rendhagyó sajtótájékoztatón több híresség, köztük D. Tóth Kriszta, Puzsér Róbert és Zsidró Tamás is elmondta véleményét az Arteonról.
A kincsesbányai Vákuum Hőkezelő Kft. 216 millió forintos projekt keretében Magyarországon elsőként telepített olyan többfunkciós hőkezelő berendezést, amellyel alacsonyan ötvözött acélokat kezelnek az autóipar számára.
A közép-európai térségben egyedülálló, teljes egészében a legmodernebb, digitális technológiákra épülő logisztikai központot hoz létre a Bosch Hatvanban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német iparvállalat vezetőivel Stuttgartban folytatott tárgyalásai után.
A városi terepjárók és a könnyű tehergépkocsik iránti erős kereslet dacára júniusban már a hatodik egymást követő hónapban csökkentek éves összevetésben a könnyű járművek eladásai az Egyesült Államokban, és 2009 óta először fordult elő, hogy az első félévben visszaesést mértek.
Az idei első fél évben 170 430 járművet gyártott a Dacia Romániában, ami 4,3 százalékkal kevesebb a tavalyi hasonló időszakhoz képest, amikor 178 017 autót állított elő – közölte a román autógyártók szövetsége (ACAROM).
A megfizethető árú elektromos autók területén a piacvezető szerep megszerzését tűzte ki célul magának a Volkswagen.
Gyenge kezdés után végül erősnek bizonyult az orosz autópiac első fél éve, januártól júniusig közel hét százalékkal több autót értékesítettek, mint egy évvel korábban.
Nemzetközi Prés Roadshow keretében látogatta meg hazai partnereit az Eckerle Magyarország, ahol kizárólagos forgalmazóként mutatta be a Schmidt Technology legújabb préselési technológiáit. A szakmai napokon, a Schmidt bemutatóbuszán számos termék és iparági megoldás tesztelésére volt lehetőség, a cégek saját telephelyein, szakértői tanácsadással, az igényeikhez igazított préselési próbákkal egybekötve.
A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó 22 ezer járművet értékesített az idei második negyedévben, ami 53 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Egy év alatt felépül és 770 új munkahelyet hoz létre a ZF Hungária Kft. új sebességváltó üzeme, amelynek alapkövét július 7-én tették le Egerben.
A kanadai-osztrák Magna Internationalnak nehézségei támadtak az eredetileg Mariborba tervezett 1,3 milliárd dolláros beruházás kivitelezésével. Az új üzemben ötös BMW modelleket gyártanának. A helyi hatóságok és a kiszemelt területen gazdálkodók hátráltatják a beruházás létrejöttét, ezért felmerült, hogy a beszállító új, akár magyarországi helyszínt keres – írta a Napi.hu.
Ismét a General Motors (GM) a legértékesebb amerikai járműgyártó a piaci tőkeértéke alapján, miután visszaszerezte az elsőséget a közel három hónapig listavezető Teslától.
Copyright © 2024