Veszik az új autókat az európaiak, de nem úgy, mint a magyarok
Augusztusban több mint öt százalékkal nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Augusztusban több mint öt százalékkal nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Simon István egyéni vállalkozó 765 millió forint értékű fejlesztést hajtott végre a Fejér megyei Kőszárhegyen, az uniós támogatású projekt révén nőtt fröccsöntő gyárának kapacitása.
A Renault-Nissan járműgyártó azt tervezi, hogy 12 új elektromos modellel jelentkezik 2022-ig, amikor teljes kibocsátásának 30 százaléka lesz elektromos autó.
Új tanműhelyt működtet szeptembertől a német thyssenkrupp konszern Jászfényszarun, a létesítményben, oktatási együttműködésben, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum két iskolájának több mint száz tanulója világszínvonalú technológiákat ismerhet meg.
A Daimler, a világ vezető luxusautó-gyártója azt tervezi, hogy öt éven belül a Mercedes-Benz márka minden modelljéből tud majd elektromos vagy hibrid meghajtású változatot kínálni vevőinek.
A német Volkswagen autókonszern augusztusban összesen 453 200 VW márkájú autót értékesített, amely éves összehasonlításban 9,3 százalékos növekedést jelent.
A Suzuki családi napon Esztergomban megdőlt a hazai élőláncrekord. A suzukisok részvételével Magyarország leghosszabb embervonata állt össze.
A Bosch-csoport csatlakozik a magyar kormány beszállítói fejlesztési programjához, az erről szóló szándéknyilatkozatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője Budapesten írta alá.
A komáromi BYD Electric Bus and Truck Hungary Kft. üzeméből néhány napja kigördült a társaság első két elektromos busza.
A környezetszennyezés elleni küzdelem jegyében Kína azt tervezi, hogy betiltja a robbanómotoros autók gyártását és értékesítését.
Nem rögzített és menetközben rugalmasan változtatható útvonalon közlekedő minibusz-szolgáltatásba fektet a Daimler egy amerikai céggel létesített közös vállalatával.
Robotkutató központot létesít a Siemens Kínában – jelentette be a német ipari vállalat.
Az Audi Hungaria Zrt. a Széchenyi István Egyetem közel 30 hallgatóját fogadta, akik a duális felsőfokú képzésében vesznek részt. Az egyetemisták immár három szakon folytathatnak gyakorlatorientált tanulmányokat, szeptembertől gépészmérnök szakon is. Az új évfolyam a nagyvállalat életével és a szakterületek mindennapjaival ismerkedhetett meg.
Korlátozzák januártól az éjszakai munkavégzés lehetőségeit és emelik az érte járó bérpótlékot Szlovákiában, ahol az Európai Unió (EU) országai közül arányaiban a legtöbb alkalmazott végez ilyen munkát – jelentette a pozsonyi Pravda baloldali napilap a kormányprogram készülő kiegészítésére hivatkozva
Történetének legnagyobb hibrid autóbusz megrendelését kapta Norvégiából a svéd Scania haszongépjármű-gyártó vállalat.
A Zalaegerszegen is termelő Flex International és a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg együttműködésében olyan logisztikai labort adtak át a zalai megyeszékhelyen, ahol a valós logisztikai feladatokat tudják szimulálni.
A magyar kormány 968 millió forinttal támogatja a német tulajdonú Diehl Aircabin Hungary Kft. 2,76 milliárd forintos beruházását, a repülőgép-alkatrész gyártásával foglalkozó vállalat Debrecenben mérnökközpontot alakít ki, ezzel magas hozzáadott értéket képviselő 150 új munkahelyet hoz létre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Copyright © 2025