Komáromban nyitott gyárat a svájci beszállító
Az autószőnyegeket és szigetelőanyagokat gyártó, svájci tulajdonú Autoneum Komáromban nyitotta meg első magyarországi gyárát.
Az autószőnyegeket és szigetelőanyagokat gyártó, svájci tulajdonú Autoneum Komáromban nyitotta meg első magyarországi gyárát.
Az Apollo Tyres Ltd. Igazgatótanácsa jóváhagyta a társaság januártól márciusig tartó negyedik negyedévi, valamint a 2017-18-as pénzügyi évére vonatkozó auditált pénzügyi eredményeit. Az Igazgatótanács 300 százalékos osztalék kifizetésére tett javaslatot, melyet a részvényesek a közeljövőben sorra kerülő éves közgyűlés alkalmával hagyhatnak majd jóvá.
Két európai uniós projekt támogatásával több mint 800 millió forintos beruházással bővíti kapacitásait és egyik üzemcsarnokát az acélkereskedelemmel és -feldolgozással foglalkozó szekszárdi Ferropatent Zrt. – közölte a cég az MTI-vel.
Elindult az első háromhengeres motor sorozatgyártása az Audi Hungariánál. Az 1,0 literes Otto-motor 63 és 85 kW-os teljesítményével egy újabb hatékony erőforrás Győrből.
A Nissan Motor japán járműgyártó negyedéves nyereségének 32 százalékos csökkenéséről jelentett.
A Siemens Zrt. és a Knorr-Bremse GmbH konzorciuma nyerte azt a közbeszerzési eljárást, amelyet a MÁV-Start írt ki IC+ személykocsik összeszereléséhez szükséges forgóváz és fékrendszer alkatrészcsomagok szállítására.
Egy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepít Debrecenbe a Wizz Air és hét új járatot indít a kelet-magyarországi városból – jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója.
Rengeteg innovatív megoldást, számtalan izgalmat és drámai pillanatot hozott a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny, aminek idén is az egri Érsekkert adott otthont. Május 11-12-én 9 ország, 20 egyetemének 36 csapata állt rajthoz, s ezúttal magyar siker született: a kecskeméti Neumann János Egyetem Jok-Air csapata nyert.
Elemzők által vártnál erősebb negyedévet zárt az ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélipari csoportja. A luxemburgi székhelyű ArcelorMittal azt közölte, hogy a március végével záródott három […]
Áprilisban gyorsult az autóeladások növekedési üteme Kínában, a világ legnagyobb nemzeti autópiacán az autóipari szakmai képviseleti szervezet jelentése szerint.
A Debreceni Egyetemen (DE) rendezett GE beszállítói fórumon Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke elmondta: a GE elkötelezett abban, hogy kis- és középvállalati beszállítói bázisának növelésével és a nagyobb beszállítók regionális beszállítókká fejlesztésével segítse a közép- és kelet-európai kkv-k integrálását a beszállítói láncába, és támogassa nemzetközi piacra lépésüket.
A német Lufthansa 16 Boeing és Airbus repülőgépet rendel, amelyek együttes listaára mintegy 2,1 milliárd euró.
A legnagyobb orosz autógyártó, az Avtovaz 109 800 Lada személygépkocsit adott el az idei első négy hónapban, ami 25,1 százalék növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Az orosz kormányfő jóváhagyta az orosz autóipar fejlesztésével kapcsolatos, 2025-ig szóló kormányzati stratégiát. Ebben egyebek között az szerepel, hogy a hazai gyártók a belső kereslet 80-90 százalékát fedezik majd 2025-re.
Nőtt az áprilisban forgalomba állított új gépkocsik száma Nagy-Britanniában, ami az első emelkedés idén.
A rendelésállomány növekedése és árbevételi rekord mellett ért el magasabb nyereséget tavaly a svéd Scania AB haszongépjármű gyártó vállalat az idei első negyedévben – tájékoztatott a Scania Hungária Kft.
Üzbegisztánban, a Szamarkand régióban, Jambay városában, az UzAutoTrailer üzemben megkezdődött a Kamaz teherautók összeszerelése.
Copyright © 2025