Újjászületett az első magyar Opel Astra ikertesvére

július 22, 2022 0

Rendezvények, események sorozatával ünnepli harmincadik évfordulóját a szentgotthárdi motorgyár. Az Opel Szentgotthárd, amely a Stellantis autóipari csoportosulás része, 1992-ben autószerelő üzemként és motorgyárként indult. A gyár munkatársai ma is büszkék azokra a jelképekre, amelyek gyár fontos szerepét bizonyítják a modern kor hazai autógyártásának a történetében.

Abrams harckocsik Lengyelországban

július 21, 2022 1

Megérkeztek Lengyelországba az első amerikai Abrams harckocsik, a használt páncélosokat kiképzésre használják a Washingtonnal kötött megegyezés keretében beszerzendő, 250 M1A2 Abrams SEPv3 szállítása előtt – közölte Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes és védelmi miniszter.

Újabb rekord a félvezetőgyártónál

július 21, 2022 0

A bevétel jelentős növekedése mellett rekordszintű volt a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC), a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártójának nyeresége a második negyedévben.

Három Toyotát és két Lexust jelöltek

július 21, 2022 0

A Toyota és a Lexus a tavaly összesen három díjat nyert, idén legalább ugyanennyi a cél. A hazai importőr idén csakis szabadidő-autókat jelölt, három Toyotát és két Lexust. Az öt autóból csak egynek a hajtásláncában nem dolgozik valamilyen villanymotor.

Három szupergyors autót nevezett az Audi, az egyik győri

július 20, 2022 1

Miután 2022-ben megnyerte a királykategóriát, az Audi Hungaria az Audi márka hazai importőrével, a Porsche Hungariával egy ikonikus győri autót, az Audi TT RS sportkocsit nevezte az Év Magyar Autója 2023 díjra. A Magyar Év Autója 2023 díjért az üzleti autók között az Audi S8, az Év Zöldautója 2023 díjért a prémium elektromos autók között az Audi RS e-tron GT modell versenyez.

Izgalmas hibridet nevezett a Peugeot

július 20, 2022 0

A hibrid szabadidő-autók mezőnyében, az Év Zöldautója 2023 díjért indítja a Peugeot márka hazai importőre a 408 középkategóriás modell konnektorból is tölthető változatát.

Erőre kaptak a kínai autóvásárlók

július 20, 2022 0

Kínában a várt csökkenés helyett nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban, amikor a becsültnél minimálisan kisebb mértékben bővült az ipari termelés éves összevetésben, míg a munkanélküliség február óta a legalacsonyabb szinte csökkent.

Meglepetés Romániában

július 19, 2022 1

Romániában 13,56 százalékkal nőtt a járműgyártás az idei első fél évben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap online kiadásában.

Maradnak a belsőégésű motorok

július 19, 2022 0

Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa elfogadta, hogy 2035-től nem szükségszerű kivezetni a belsőégésű motorokat, amennyiben lehetőség lesz a karbonsemleges szintetikus üzemanyagok használatára – mondta a technológiai és ipari miniszter Zalaegerszegen.

Zöld rendszámmal még jobb a kombi Kia

július 19, 2022 0

Bár a zöldautózás lendületét megtöri a rezsinövelés, a plug-in hibrid Kia kombi jó vétel annak, aki otthon saját áramot tankol. Étvágyára nem lehet panasz, a hétszáz kilométeres teszten fél tank benzin fogyott.

Padlót fogtak az oroszok

július 18, 2022 1

Oroszországban igen jelentősen, 82 százalékkal, 27 ezer 761-re zuhant az új autók és haszongépjárművek eladása júniusban az egy évvel korábbi 154 ezer 553-ról – közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB autógyártó-bizottsága.

Nagyot mentett a SsangYong és az Opel

július 18, 2022 0

Minden üzletágában rekordot döntött az AutoWallis csoport az első fél évben, a tavalyi teljes évi gépjármű-értékesítés 60 százalékát már az idei első hat hónapban teljesítették – tájékoztatott a vállalat.

Növekedési pályán a transzformátorgyártó

július 18, 2022 0

Stabil növekedési pályára állt, és tovább erősítette nemzetközi pozícióját 2022 első fél évében a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft., a transzformátorok, valamint nagy teljesítményű villamos motorok és generátorok gyártásával, illetve nagyfeszültségű készülékek szervizelésével foglalkozó vállalathoz 2022 első fél évében beérkezett megrendelések állománya meghaladta a 17,5 milliárd forintot – közölte a társaság.

Rossz a hangulat Németországban

július 17, 2022 1

Júliusban váratlanul nagy mértékben, a Covid-válság kezdetén mértnél alacsonyabb szintre csökkent az üzleti hangulat Németországban a ZEW gazdasági kutató intézet felmérésében.

Legyártották az első digitális automata kuplung prototípusokat Budapesten

július 17, 2022 3

A Knorr-Bremse budapesti telephelyén legyártotta a digitális automata kuplung (DAC) első prototípusait, amely automatizált funkciókat és intelligens, digitális szolgáltatásokat tesz lehetővé a vasúti teherforgalomban. Az új generációs eszközök bevezetése jelentős hatékonyságjavulást hozhat a vasúti teherfuvarozásban Európa-szerte.

1 2 3 4 5