Nem kell a Mercedesnek a francia Smart-gyár

július 13, 2020 0

A német Daimler bejelentette, hogy a tervek szerint tárgyalásokat kezd a franciaországi Hambachban található üzemének eladásáról, ahol évek óta készülnek a Smart autók.

Makóra telepíti hűtő-fűtő üzletágát a Continental

július 13, 2020 0

A Continental Makóra helyezi át váci gyárából a hűtő-fűtő rendszerek üzletágat. Az áthelyezést 2021 júniusáig hajtják végre, addig a váci gyárban körülbelül 120 dolgozó szerződését szüntetik meg, de a váci telephely más termékskálával megmarad.

Minden harmadik autót a Skoda adta el Csehországban

július 12, 2020 0

Visszaesett a koronavírus-járvány miatt az új személyautók eladása az első fél évben Csehországban. Június végéig 95 029 személykocsit adtak el, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első hat hónapjában – közölte a cseh autóipari szövetség.

Átalakul a BILK

július 11, 2020 0

Zártkörű részvénytársasági formában működik tovább a Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központjának helyet adó BILK Logisztikai Nyrt.

Milyen magyar járműveket vettünk 2020-ban?

július 10, 2020 0

2020 első félévében 55 673 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 25,32 százalékkal kevesebbet (18 875 autó), mint 2019 első hat havában. A forgalomba helyezett személyautók mintegy 12,5 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.

Hibrid és sportváltozat is készül a Tiguanból

július 9, 2020 0

A Volkswagen Tiguan Európa legsikeresebb szabadidő-autója és a világ egyik legkelendőbb SUV-je. Eddig több mint hatmillió darabot gyártottak. 2019-ben a Tiguan ismét a márka és a teljes Volkswagen csoport legnépszerűbb modellje volt, mintegy 911 000 darab legyártott autóval. A Volkswagen bemutatta átfogó frissítését.

Elektromos autót jelölt a Peugeot

július 9, 2020 0

Idén is benevezett a Peugeot az Év Magyar Autója versenybe, a francia márka ezúttal az e-2008 modellt küldi harcba az Év Zöldautója 2021 díjért.

Gázos busz Zalaegerszegen

július 9, 2020 0

Iveco gyártmányú gázüzemű autóbuszt tesztel a Volánbusz Zalaegerszegen a Danube Truck Magyarország Kft.-vel együttműködve – közölte a Volánbusz Zrt.

Erőre kap a német autóipar

július 8, 2020 0

Lassacskán erőre kap a német autóipar az ifo gazdaságkutató intézet jelentése alapján. Megrendelésállományuk alakulását több mint egy év elteltével első alkalommal ítélték meg pozitívan az autóipari cégek.

Próba: hibrid Suzuki Swift

július 8, 2020 0

Az immár hibrid hajtáslánccal felfrissített, hozzánk Japánból érkező Suzuki Swift új időszámítást ír. Csúcsfelszereltségben, összkerék-meghajtással tettük próbára.

Nem épül VW-gyár Törökországban

július 7, 2020 0

A Volkswagen német járműgyártó végleg úgy döntött, hogy nem építi meg Törökországba tervezett üzemét, amit a koronavírus miatt visszaeső autókereslettel indokolt.

Kiszorulnak a magyar piacról a magyar fuvarozók, románok viszik az árut

július 7, 2020 0

A NiT Hungary soron kívüli piacvédelmi konzultációt kezdeményezett július 9-ére az érintett szakhatóságok bevonásával, mert álláspontja szerint veszélyes árverseny tapasztalható a közúti árufuvarozásban, a magyarországi exportfuvarok mintegy harmadát áron alul viszik el a román fuvarozók – közölte a fuvarozói érdekképviselet az MTI-vel.

Sorozatgyártásban a furcsa BMW

július 6, 2020 0

A dingolfingi üzemben megkezdték a BMW 4-es kupéjának gyártását. Ugyanitt szerelik össze az 5-öst és a g-os Gran Turismót is

Új pénzügyi vezető az Audi Hungariánál

július 6, 2020 0

Patrick Heinecke veszi át Axel Schifferertől az Audi Hungaria pénzügy, IT, beszerzés és compliance területeinek vezetését. Az okleveles közgazdász végzettségű Heinecke az Audi AG központjából érkezik Győrbe. Ingolstadtban az Audi-konszern kontrolling stratégia, tervezés és irányítás területének vezetője volt. Elődje, Axel Schifferer a Volkswagen-konszernnél eltöltött 30 év után, amelyből 8 éven át az Audi Hungaria Zrt. pénzügyi igazgatója volt, saját kérésére nyugdíjba megy.

1 2 3 4 5