Jó pénzt hozott a Lada

orosz
Jelentősen, 92,4 százalékkal, 741 millió 656 ezer rubelre emelkedett a Lada autókat is gyártó AvtoVaz orosz cég tavalyi adózott eredménye az egy évvel korábbi 385 millió 457 ezer rubelről orosz számviteli szabvány (RAS) szerint, és ezzel már a második egymást követő évet zárta nyereséggel.

Az AvtoVaz tavalyi bevétele 12,1 százalékkal 256 milliárd 851 millió rubelre csökkent.    A cég azt közölte, hogy 2020-ban 343 ezer 512 autót értékesített Oroszországban, 5,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A csökkenés oka részben az volt, hogy a koronavírus-járvány miatt április elejétől csaknem másfél hónapra leállt az élet Oroszországban, a munkavállalók többségét kényszerszabadságra küldték.      Az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő AEB számításai szerint tavaly 1 millió 599 millió új autót értékesítettek az országban,  ami 9,1 százalékkal kevesebb a 2019. évinél.

Az orosz cég számításai szerint tavaly a piaci részesedése a személyautók piacán a Lada márkával 21,5 százalék volt, 0,9 százalékponttal magasabb a megelőző évinél, és ezzel a Lada piaci részesedése hatodik éve nőtt.     A cég tavaly legkeresettebb modellje a Lada Granta volt, 126 ezer 112-öt adtak el belőle, piaci részesedése 7,9 százalék volt, 0,2 százalékponttal nőtt 2019-hez viszonyítva.     Az AvtoVaz adatai szerint a vállalat tavaly 41 ezer autót exportált, 19 százalékkal kevesebb a 2019. évinél. Ebben szerepet játszott a koronavírus-járvány miatt világszerte megcsappant globális autókereslet, illetve az is, hogy az AvtoVaz kivonult az európai piacról.

 

1 Comment on Jó pénzt hozott a Lada

  1. Jó pénzt hozortt a Lada
    Gratulálok!!!
    Idén talán még jobb is lesz!!!???…
    na ne igyunk előre a medve bőrére
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.